A Spartak az esélyesebb az EL-selejtezőre

Trnava

A nagyszombatiak vagy a rózsahegyiek indulhatnak az EL selejtezőjében? A nyitraiak vagy a máriatölgyesiek vívják ki az élvonalbeli szereplés jogát? Ma este, a labdarúgó Fortuna Liga idényzáró játéknapján megtudjuk.

Az Európa-liga-indulásért kiírt selejtezők keddi, első köre hazai győzelmeket hozott.

Ellentétes statisztikák

A nagyszombatiak meglepően simán, 3:0-ra verték az esélyesebbnek tartott trencsénieket, akik a mostani idényben egy felkészülési meccsen (4:0) és a két bajnokin (1:0, 2:1) is legyőzték a Spartakot. „A legjobbkor nyertünk ellenük. Tudtuk, hogy jól játszó csapat a trencséni, ezért a védekezésre összpontosítottunk” – nyilatkozta klubja honlapjának Matúš Turňa, a nagyszombatiak védője. 

A statisztika a mai meccs előtt pont fordított: a Spartak mindhárom idei egymás elleni találkozót megnyerte a rózsahegyiek ellen (2:0, 2:0, 1:0). „Nem lesz egyszerű dolgunk, hét nap alatt a harmadik meccset játsszuk. Mellettünk szólhat a hazai pálya, remélem, többen kijönnek, mint a Trenčín ellen” – jegyezte meg Marián Šarmír vezetőedző a keddi, alig 3000-es nézőszámmal kapcsolatban.

A tavaly szintén EL-szereplő rózsahegyiek nehezen jutottak túl a nagymihályiakon, akiket csak Twardzik tizenegyesével győztek le 1:0-ra. Ján Haspra védencei ezzel három tétmeccs után ismét gólt szereztek, de akcióból júliusban még egyszer sem voltak eredményesek. „Ha javítunk a helyzetkihasználásunkon, ami a foci alfája és ómegája, még sok sikeres szezonunk lesz. Jól felkészültünk, és bízunk benne, hogy most kijön az utolsó lépés” – utalt Haspra a Szlovák Kupa döntőjére, amelyet – és ezzel a biztos EL-helyet – a Slovan ellen elveszített a csapata.

A találkozót 18.00-tól élőben közvetíti az STV 2.

A Nitra a favorit?

A Fortuna ligás szereplésért zajló osztályozó nem várt párosítást hozott: az élvonal utolsó helyezettje végül az a Nitra lett, amely háza táján a tulajdonosváltáskor BL-álmokat szövögettek hosszú távon. 
A II. liga győztese pedig kisebb meglepetésre a máriatölgyesi csapat lett, akik az utolsó, besztercebányaiak elleni ki-ki meccsen aratott győzelemmel (4:1) előzték meg a riválist a tabellán. 

Az osztályozó alig pár helyzetet hozó első felvonása után (0:0) mindkét fél bizakodik a mai visszavágó előtt. „Nem tetszett a játékunk, ennél többet kell nyújtani pénteken, hogy sikeres legyen a misszióm, amiért ismét visszatértem Nyitrára” – mondta Ivan Galád edző, aki számít a szurkolókra (a nyitrai és a megye környékbeli járásainak lakosai ingyen nézhetik meg a meccset). 

A dubnicai klub sem maradt le e téren, minden drukkerének kifizeti a belépőt a pénteki meccsre. „Az odavágón hiányzott részünkről a bátrabb játék, de a 0:0 jó eredmény” – szögezte le Peter Jakuš, a máriatölgyesiek vezetőedzője.
Érdekesség, hogy a fogadóirodák szorzói alapján nagy meglepetés lenne, ha a Nitra nem őrizné meg Fortuna ligás tagságát. 

A meccset az Orange Sporton nézhetjük élőben 20.00-tól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?