A nemzetközi kupaporond kapujában a DAC

divkovic

Vasárnap 20.00-kor a Spartak Trnava otthonában lép pályára a DAC a labdarúgó Fortuna Liga felsőházi rájátszásának második fordulójában. A dunaszerdahelyiek egy esetleges győzelemmel matematikailag is bebiztosíthatják harmadik helyüket a tabellán, ezzel együtt pedig a részvételt is
a 2020/21-es Európa-liga selejtezőjében.

Harmadik tétmérkőzésére készül Bernd Storck vezetőedző a DAC kispadján. A német szakember a bajnokságban a nagymihályiak elleni 5:0-s győzelemmel debütált, míg a kupában 1:1-es hazai döntetlennel mutatkozott be a Ružomberok ellen. 

A dunaszerdahelyi csapat félig már a zsebében érezheti az Európa-liga-selejtezőt érő harmadik helyet a bajnokságban, és egy vasárnapi nagyszombati győzelemmel már matematikailag is biztossá válhat a nemzetközi kupaszereplés. Ehhez azonban a Spartaknak is lesz néhány szava, mivel számukra ez a mérkőzés jelenti az utolsó esélyt, ha oda szeretnének érni a dobogóra.

A nagyszombatiak vereséggel kezdték a rájátszást, miután a múlt héten 2:1-re kikaptak Zsolnán az alaposan megfiatalított MŠK vendégeként. A DAC és a Trnava legutóbb márciusban, a koronavírus-járvány előtti utolsó megrendezett fordulóban találkozott egymással. Akkor a MOL Arénában a vendégek Sobczyk korai góljával 1:0-ra győztek. Az elmúlt időszakban kiegyenlített a két csapat mérlege, az utóbbi hat egymás elleni összecsapáson három dunaszerdahelyi és három nagyszombati győzelem született.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet alatt a DAC-hoz hasonlóan a Spartak is edzőváltáson esett át, Ricardo Chéut megbízott vezetőedzőként Marián Šarmír váltotta.

A mérkőzésen legfeljebb 500 néző lehet jelen, ami a DAC magyar középpályása, Schäfer András szerint komoly hátrányt jelent a csapatnak.
„Más lenne több ezer ember előtt futballozni. Bár bejátsszák a szurkolói hangokat, azért így teljesen más az egész. Főleg nekünk hiányzik nagyon a szurkolótábor, hiszen nagy előnyben vagyunk velük, ők a tizenkettedik játékos. Reméljük, hogy az utolsó néhány találkozóra már visszakapjuk őket” – nyilatkozta Schafer a hétközi, Ružomberok elleni kupamérkőzés után a DAC honlapjának.

A mérkőzést az Orange Sport és a huste.sk élőben közvetíti.

(lz, fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?