A legpocsékabb Slovan-szezon

Slovan
Pozsony |

15 győzelem és 47 vereség, 101:213-as gólkülönbség – ez a négy számadat is jelzi, mennyire pocsék szezonon van túl a pozsonyi Slovan a Kontinentális Hokiligában.

A Slovan hetedik szezonja egészen pocsékra sikerült, 62 meccsen mindössze 33 pontot kapartak össze az égszínkékek. Szemléltetésképp: 
ez 9 ponttal kevesebb, mint az előttük végzett Dinamo Minszké;
16-tal kevesebb, mint a Keleti főcsoport utolsójaként zárt Habarovszké;
30-cal kevesebb, mint a playoffba még bejutó Podolszké;
73-mal (!) kevesebb, mint az alapszakaszgyőztes CSZKA Moszkváé.

Még a tavalyi idényhez képest is, amikor soha nem látott zuhanórepülésként értékelték a Slovan teljesítményét, hatalmas az esés, az akkori 56 meccs/58 pont csak bolondos ábránd 2019-ben...

„Öt erős sorra van szükségünk, jelenleg négy van” – nyilatkozta a szezonfelvezető sajtótájékoztatón Vladimír Országh vezetőedző. Akkor, az első kinti körútjára 26 hokissal utazott el a Slovan. Az utóbbi hónapokban pedig alig három sorral állt ki a meccsekre, miután majdnem minden „értékesíthető” játékost pénzzé tettek az átigazolási időszak végéig.

S hogy ki a felelős mindezért, hogy például a Slovan két arcpirító, tíz- és tizenhárom vereséget számláló sorozatot is produkált a 2018/2019-es szezonban? A Hűek a Slovanhoz (Verní Slovanu) fanklub vezetője szerint egyértelmű.

„Štefl, takarodj!” Nemcsak a legjelentősebb szurkolói csoport közösségi oldalának borítóképeként jelenik meg ez a felirat, a hazai szezonzáró meccsen is ott virított egy transzparensen. Egy másik molinón pedig ez állt: „A disznóknak az ólban a helyük, nem a klubvezetésben.” A sportigazgatónak és a közelebbről nem megnevezett funkcionáriusoknak címzett üzenetek – melyek tartalmával egyébként a fanklub egyetért, de a közlési módtól finoman elhatárolódott, a vezetőjük pedig magánakcióként magára vállalta az „elkövetést” – jól jelzik, forró a hangulat a klub háza táján.
Szezon közben a továbbra is fennálló tartozások miatt a KHL felfüggesztette az elnök és az alelnök, idősebb és ifjabb Juraj Širokýt a tisztségéből (ami alatt azt kell érteni, hogy az egyesület nem igazolhatott új játékosokat), a klub pedig facebookos (!) eszmecserékre reagálva igyekezett cáfolni a Tipsport Ligába való visszatérésről szóló híreket.

A lassan már megszokott forgatókönyv szerint előbb februárra, majd márciusra, majd április végére ígértek biztos bejelentést a klub jövőjéről. Ugyanakkor az sokat sejtető, hogy az orosz térfélen a Cserepovec–Vlagyisztok–Habarovszk-hármas kigolyózása merült csak fel. 

Ha Pozsonyban is maradnak a Gazprom-pénzek (vagy tényleg megérkezik a titokzatos új befektető/ tulaj), akkor nyolcadszorra is „cirill betűs ellenfeleket” láthatunk az Ondrej Nepela-stadionban. És jó esetben újra néhány reményteljes szlovák tehetséget is, mint a 23 évesen is a legponterősebb hazai hokis, Matúš Sukeľ vagy a szintén a válogatottban is villogó 19 éves Adam Liška. A jobb eredményekhez azonban nagyobb nevek is fognak kelleni, a zeniten túljutott tengerentúliak (Taffe, Chipchura) vagy egy-két átlagon felüli cseh hokis (Červený, Řepík) mellé többeknek is fel kell nőniük. 

Érdekes

Nyugati főcsoport

1. CSZKA Moszkva       62      43      10      0        9        191:75         106

2. SZKA Szentpétervár   62      45      4        5        8        209:80         103

3. Jaroszlavl 62      34      6        6        16      159:118       86

4. Jokerit Helsinki  62      32      5        6        19      197:164       80

5. Dinamo Moszkva        62      27      6        6        23      153:139       72

6. Szocsi     62      19      9        10      24      145:155       66

7. Szpartak Moszkva      62      21      7        8        26      156:158       64

8. Podolszk 62      23      5        7        27      134:169       63

9. Dinamo Riga     62      18      8        10      26      129:155       62

10. Cserepovec     62      14      9        5        34      124:178       51

11. Dinamo Minszk         62      15      2        8        37      119:180       42

12. Slovan Bratislava      62      10      5        3        44      101:213       33

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?