A Kansas City Chiefs nyerte az 57. Super Bowlt

SuperBowl57

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) arizonai Glendale-ben rendezett vasárnapi döntőjében a Chiefs 1970 és 2020 után harmadszor diadalmaskodott, miután 38:35-re legyőzte a Philadelphia Eagles csapatát.

A találkozón mindkét csapat touchdownt szerzett első támadásából, ezt követően viszont az Eagles dominálta a mérkőzést. A Chiefst esélyeit csökkentette, hogy a második negyed végén a bokasérüléssel küzdő Patrick Mahomest újra ápolni kellett. Az irányító, akit 2018 után 2022-ben is a szezon legjobbjának (MVP) választottak, kissé bicegve is folytatta a játékot és a következő TD-nél is kulcsszerepe volt a támadásban.

A zárónegyed elején a Kansas City fordított, de az Eagles gyorsan egyenlített. DeVonta Smith 46 yardos elkapása után Hurts közelről vitte be a labdát. Ezzel NFL-rekordot állított fel, a Super Bowlok történetében ő lett az első irányító három futott TD-vel. A meccs utolsó támadása a Kansas Cityé volt, amely Mahomes vezetésével közel került a győzelemhez és ezt már nem is engedte ki a kezei közül. A mérkőzés legértékesebb játékosának járó trófeát Mahomes kapta. „Megmondtam, hogy semmi sem tarthat távol a pályától. Szeretném megköszönni a győzelmet a csapattársaimnak, mindenkire szükség volt ma – értékelt az MVP, aki annak ellenére nem tekinti magukat egy uralkodó generációnak, hogy a Chiefs négy év alatt a harmadik döntőjét játszotta és kettőt meg is nyert. – Még nem vagyunk dinasztia, de nem állunk meg. Az viszont tetszik, hogy ön ezt mondja” – válaszolta egy újságíró dicsérő kérdésére Mahomes.

Az NFL fináléja után az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a kansasiek vezetőedzője, Andy Reid folytatja-e a munkát a csapat élén. „Azt hiszem, maradok még egy kicsit. Amikor a tükörbe nézek, azt látom, hogy öreg vagyok. A szívem viszont fiatal és szeretem, amit csinálok. Szóval ha számítanak rám, akkor szívesen maradok” – mondta a Super Bowl utáni sajtótájékoztatón a 64 éves szakember, aki 2020 februárja után másodjára ért fel a csapatával a csúcsra, valamint 2021-ben a Tamba Bay Buccaners elleni vesztes fináléban is ott volt. Érdekesség, hogy 2005-ben a mostani ellenfelet irányítva is döntős volt, ahol a New England Patriots ellen maradtak alul, 1997-ben pedig Mike Holmgren segítőjeként is felért a csúcsra a Green Bay Packersszel. Andy Reid, aki 1999 és 2012 között volt philadelphiaiak alkalmazásában, a harmadik edző, aki korábbi csapatát győzte le a nagydöntőben.

„Győzhetsz vagy tanulhatsz a meccsből. Büszke vagyok a csapatra. Rengeteg akadályt legyőztünk, bár a legfőbb célunkat nem váltottuk valóra” – értékelt tömören a sasok négy touchdownt jegyző quarterbackje, Jalen Hurts.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?