A Fekete Párduc 88. születésnapján

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Tizedik alkalommal zajlott az Aranycsapat Alapítvány szervezésében Grosics Gyula születésnapjának megünneplése. Az Aranycsapat legendás kapusa február 4-én töltötte be 88. születésnapját. A meghívottak között volt két komáromi vendég is: Pallag György, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke és Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója.

Kű Lajos a szervező alapítvány nevében köszöntötte a Fekete Párducnak becézett egykori kiválóságot. Gazdag pályafutásának felelevenítése mellett kiemelte: nem kis dolognak tartja, hogy 1952-ben, amikor Magyarország a helsinki olimpián sikert sikerre halmozott, az év sportolója Grosics Gyula, az olimpiai bajnok labdarúgó-válogatott kapusa lett.

„A 93 éves Rudas Feri bácsi, 23-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros örökös tagja egy kedves történetet osztott meg a jelenlévőkkel – írta lapunknak elküldött élménybeszámolójában Pallag György. – Egy alkalommal Grosics potyagólt kapott, a lába között surrant be a labda a kapuba. Lakat Károly, a mester szó nélkül hagyta az esetet, viszont a keddi edzésen, ugyanúgy, mint mindig, mindenkinek ki volt készítve a szerelés azzal a különbséggel, hogy a mester Grosicsnak egy kötényt is odacsomagoltatott.”

Ezután az ünnepelt kért szót. „Meghatódva, nagy szeretet közepette, könnyekkel a szemében fogadta a köszöntéseket. Eljön az idő, mikor az emberek az emlékeikből élnek – folytatta Grosicsot idézve Pallag György. – Több élményt osztott meg velünk. Először azt, hogy négyéves korában édesanyja, hosszabb betegség után hirtelen meggyógyult és felkelt. Azóta vallja, hogy nincsenek véletlenek… Felhozta élete első NB II-es mérkőzését, melyet 14 és fél éves korában játszott Komáromban. Édesapjával gyakran járt ki Dorogon meccsre, mert nagyon szerették a focit. Egyszer a dorogiaknak nem érkezett meg a kapusuk, mikor Komáromba készültek bajnoki mérkőzésre. Ő az indulásnál ott volt a pályán. Az edző odahívta, és megkérdezte tőle, nem volna-e kedve védeni. Az igenlő válasz után jelezte, szólni kellene az édesapjának, hogy tudjon róla. A mester minden intézkedést magára vállalt. Grosics egész nap nem volt otthon, s mikor késő este hazaért, apja két nagy pofonnal várta… Szomorú szívvel tért ki az 1954-ben elveszett vb-döntőre, és arra, hogy az Államvédelmi Hatóság három évig üldözte őt, eltiltották a válogatottságtól is, körülbelül negyven mérkőzést ki kellett hagynia… Szeretett volna játszani a Ferencvárosban, de ebbe sem egyezett bele a kommunista rezsim… Szavait azzal fejezte be, hogy jövőre ugyanitt, ezzel a baráti társasággal szeretné ünnepelni a 89. születésnapját.” (pgy)