A Diósgyőr szerződést bontott Lippaival

Budapest |

<p>A diósgyőri labdarúgóklub pénteken szerződést bontott bundagyanúba keveredett játékosával, Lippai Ákossal.</p>

"Egy csapatkapitánynak minden tekintetben példát kell mutatnia, akire felnézhetnek a klubnál futballozó fiatal gyerekek is. Azzal, hogy előállították, majd házi őrizetbe helyezték, helyrehozhatatlan károkat okozott. Jogkör híján azt nem tudjuk megítélni, hogy valóban bűnös-e, de bízunk a nyomozó hatóság munkájában és az igazságszolgáltatásban" - mondta az együttes honlapján Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója.

A sportvezető azzal indokolta a döntést, számukra rendkívül fontos, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön a DVTK-ra, továbbá létkérdés, hogy a klub nevét tisztán tartsák.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel négy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, aki harminc napra házi őrizetbe került, tagadja bűnösségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?