Sport

2017 volt Tomi Kid legnehezebb éve

Kovács Tamás, azaz Tomi Kid 2016 végén bejelentette végleges visszavonulását, de a korábbi világbajnok ökölvívó az elmúlt egy évben sem unatkozott. Sőt! A hazai szövetség elnöke lett, továbbra is vezeti a KO Box Clubot, és édesapja segítségével fáradhatatlanul építi saját akadémiáját.
Bőd Titanilla

2018. január 4. 11:37

Tomi Kid
Tomi Kid (balra) Peter Mečiar gyaloglóedzővel a Szlovák Olimpiai Bizottság gálaestjén. Mindkettőjüket azért tüntették ki, mert hátrányos helyzetű fiatalokat karolnak fel. - TASR-felvétel

„Minden nap keményen dolgozunk az akadémia szépítgetésén. Dolgozik ott az édesapám, aztán az édesapám, és még az édesapám, én, meg az édesapám… Rengeteget segít – jegyezte meg Tomi Kid, aki részben hitelből, részben szponzori hozzájárulásokból fedezi a költségeket, de eurós forrásokból is tervez meríteni, hogy egy elhanyagolt galántai épületből minden igényt kielégítő ökölvívó-akadémiát varázsoljon. – Szoktam is mondani édesapámnak, nagy itt a huzat. Ő erre csodálkozva azt feleli, nem lehet huzat, minden ablak be van zárva. Én pedig azt mondom, de, huzat van, minden pénzt kifúj a zsebemből!”

Tomi Kid megszállottan építi az akadémiát, miután délután befejezte az edzést védenceivel, a galántai KO Box Club tagjaival, sokszor este tízig-tizenegyig az akadémián tevékenykedik. „Sok mindent tanultam ezalatt, minden építész ki van készülve tőlem, hogy mindent megváltoztatok, átcsinálok” – mondta nevetve a 40 éves volt bokszoló, aki tanítványaival 2017-ben 46 eseményen vett részt.

Munkássága nem marad észrevétlenül, Tomi Kid a közelmúltban 1800 euróról szóló csekket vehetett át a Szlovák Olimpiai Bizottság alapítványától, amely azokat az edzőket is támogatja, akik felkarolják a hátrányos helyzetű fiatalokat.

„Ezek nem kitalált dolgok, hanem igazak. A tanítványaim, Tankó Vili, Janko Kuruc, Csemez Bandi nem rajzolt figurák, hanem hús-vér emberek, ez az élet. De ha nem lenne egy olyan fanatikus ember, mint én vagyok, nem jönnének a sikerek. Persze, kell egy jó sportoló, aki akar, küzd, de az ő esetükben én voltam az, aki húztam, toltam, biztattam őket” – magyarázta Tomi Kid. Tanítványainak mindig hangsúlyozza, a jó eredményhez nem elég, ha valaki naponta kétszer edz, hanem folyamatosan úgy kell viselkedniük, mint egy élsportolónak. „Nem a tornateremben a legnehezebb dolgozni, hanem azon kívül. Amikor jön egy barátnő, jönnek a szülők, jön egy ellenség, jön az iskola… Nem az a másfél-két óra a nehéz, amíg valaki a tornateremben izzad, hanem utána, hogy ne kerüljön rossz környezetbe, ne rántsák magukkal a körülötte lévő srácok” – tette hozzá az edző.

„Tizedik éve működik a KO Box Club, de 2017 volt a legnehezebb év. Amióta én vagyok a szövetség elnöke, rengeteg ellenségem akadt, rengeteg támadás ér, hazugsággal, irigységgel találkozom. Nem elég, hogy a saját klubomat építem, a szövetséget is kell építenem. Nehéz, el is fáradtam. Nálunk sajnos rossz szemmel nézik azt, aki sikeres” – mondta Tomi Kid, aki márciusban lett a Szlovák Ökölvívó-szövetség elnöke. Korábban zavarták az irigykedő hangok, de már megtanulta, hogy ne törődjön velük. „Aki mindenféléket mond rólam, az mindig csak a hátam mögött van, én előbbre járok. Csak vissza akarnak húzni, ezért nem érdemes figyelni rájuk” – szögezte le Tomi Kid.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Tallósi malom

Natúrpark lehetne a Csallóköz

napsütés

Ilyen időnk lesz hétfőn

sport a tv-ben

Köln–Leipzig focimeccs a tévében

gygy

Gyógyüdülés járvány idején

Etrekarcsa

Áldásosztó Jézus szobra az etrekarcsai parkban

Lionel Messi

Messi: a labdarúgás, akárcsak az élet, már nem lesz ugyanolyan

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.