2017-ig Maric marad a DAC edzője

<p>A DAC szerződést hosszabbított horvát edzőjével. Tomislav Maric eredeti szerződése másfél évre szólt, egy év opcióval. Mivel a klubvezetés elégedett, most érvényesítették az opciót.</p>

A DAC vezetőedzője, Tomislav Maric idén januárba érkezett a DAC-ba. Szerződése 2016 nyaráig szólt, a klubvezetés most érvényesítette a szerződésben lévő egyéves opciót: így 2017. június 30-ig, vagyis a 2016/17-es idény végéig meghosszabbította a németországi születésű horvát edzővel kötött megállapodást.

„Egy nagyon ambiciózus, precíz, nagy munkabírású emberről van szó, én pedig mindig becsültem ezeket a tulajdonságokat. Örülök, hogy ő a csapat edzője. Jól teljesít, és ez meglátszik a csapaton is” – mondta Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa.

A 42 éves szakember örömmel fogadta a klub döntését. „Célunk lépésről lépésre, fokozatosan haladni. Erre viszont bizalomra és türelemre van szükség, és Dunaszerdahelyen én mindkettőt érzem. Idén pozitív előrelépést értünk el. Az előző idényben kiharcoltuk a bennmaradást, a kupadöntőtől is csak egy apró lépésre voltunk. Jelenleg az ötödik helyen állunk és bejutottunk a Szlovák Kupa negyeddöntőjébe. Ez is azt bizonyítja, jó úton haladunk” – értékelte a klubtól kapott „karácsonyi ajándékot” a DAC vezetőedzője. (fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?