Zavartalanul működik a Pokol

Komárom |

<p>A Szlovák Gázművek (SPP) augusztus 12-én felfüggesztette a gázszolgáltatást a Pokol szállóban – áll Ivana Zelizňákovának, a társaság kommunikációs osztályvezetőjének lapunkhoz eljuttatott közleményében.</p>

Boncsek Attila, a szálló igazgatója ugyanakkor azt állítja, zavartalan náluk a működés.

Ivana Zelizňáková tájékoztatása szerint azért kényszerültek a szolgáltatás felfüggesztésére, mert a szóban forgó helyen jogtalanul fogyasztották a gázt, aminek következtében a társaságnak 144 ezer euró kára keletkezett. „A mai napig nem térítették meg a kárt, és a szálló tulajdonosa részletfizetési lehetőséget sem kért” – mondta. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, az ügyben folyik a nyomozás.

„Jogi úton fogjuk rendezni a vitát a gázművekkel, nekünk ugyanis nincsenek kifizetetlen számláink, nem történt részünkről illegális gázfogyasztás, és tartozásunk sincs a szolgáltatóval szemben” – nyilatkozott lapunknak Boncsek Attila. Elárulta, van egy évek óta húzódó, máig lezáratlan vitás ügyük az SPP-vel, amelyben azonban a mai napig nem született jogerős döntés, a bíróság nem adott ki fizetési felszólítást, nekik tehát nincs miért fizetniük. „Továbbra is zavartalanul, gond nélkül működünk, fogadjuk a vendégeket, nem szünetel semmilyen szolgáltatás, gázon főzzük a finom falatokat” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?