Zajlik a Simon-Júda napi vásár

Simon Júda napi vásár

Ragyogó napsütés és rengeteg látnivaló várja a látogatókat az idei Simon-Júda napi vásáron. A 472 éves múltra visszatekintő vásár holnap ér véget.

Egykor – Simon és Júda ünnepéhez kötődve – október végén kezdődött és akár nyolc-tíz napig is eltartott. Sokszor egybeolvadt a november 5-i párkányi búcsúval. Időpontja az első Csehszlovák Köztársaság idején változott meg. Mivel október 28. államünnep volt, a vásárt a hónap első felére helyezték át. Az utóbbi években október második hétvégéjén rendezik meg.

A vásár elrendezése idén sem változott. A kézműveseket a Sétálóutcán, a kürtős- és mézeskalácsosokat, a sajt- és az édességárusokat a Fő utca belvárososhoz közelebb eső végén, a lacikonyhákat az Aquario bevásárlóközpontnál, az árusokat a vasútállomás irányában lehet megtalálni. A körhintákat idén is a Vadas parkolójában kell keresni.

A Nánai úton a felújítási munkák miatt nem lehet parkolni. Mivel a vásár területére nem lehet behajtani, az autókat legcélszerűbb a Szabadság téri, a Sport hotel előtti parkolóban, a Vadas parkolójában, a Zahovay szállodánál, az egykori kompkikötőnél, a Sobieski rezidenciánál, illetve Sobieski utcában hagyni. A hétfő éjfélig tartó útlezárás és a forgalomkorlátozás miatt a helyi és helyközi buszjáratok egy része is módosított útvonalon közlekedik. Az autóbuszok nem szolgálják ki a Kaszárnya, a Nánai út és a Fő u., posta/Bocskai u., az Autósiskola, a Vadas; az Öreg lakótelep és a Kotva megállót.

A vásározókat szombatig gazdag kulturális program is várja. A Sétálóutca szabadtéri színpadán ma 14 órától a Kobold zenekar. 16 órától a Weekend countrybanda, 18.00 órától a Csík zenekar; 20 órától a Trapéz együttes zenél.

Ma az Új Szó és Vasárnap közös sátrában, a megszokott helyen, a posta előtt mi is várjuk kedves olvasóinkat.

Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?