Vasárnap ér véget a Simon-Júda napi vásár

Párkány |

<p>Javában zajlik a párkányi Simon-Júda napi vásár. Szombaton szokásos helyünkön, a Fő utcai postánál felállított standunkon mi is várjuk olvasóinkat.</p>

A négynapos vásár – amely régebben akár nyolc–tíz napig is tartott – csütörtökön kezdődött. Párkánynak egykor négy vására volt. A Simon-Júda napi mellett György, Bertalan és Luca napján is volt vásár Párkányban. Egy ideig volt egy ötödik is, amelynek bevételét a templom építésére fordították. Országos, illetve országhatárokon túli hírnévre viszont csak a Simon-Júda napi vásár tett szert, amit régebben október 28-án (Simon-Júda napja) táján rendeztek meg. Végük rendszerint beletorkollott a búcsúba, amely november 5-re (Szent Imre herceg napja) esik.

A 468 éves múltra visszatekintő Simon-Júda napi vásárra sokan érkeznek a határon túlról is. Nemzetközi jellegét az árusokat, kézműveseket és vendéglátósokat beleértve is megőrizte. Az ország északi részéről, Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból és Romániából is jönnek kézművesek, akik közül sokan helyszíni bemutatót is tartanak. Egy-egy ismert arc is feltűnik az árusok között. A kézműveseknek fenntartott sétálóutcán többek között Ambrus Attila, a hírhedt whiskys rabló, Nagy Bandó András, Nagy Natália és Nemere István kínálja portékáját. Az árusokat idén is a Fő utca és a Comenius utca mentén kell keresni. A lacipecsenyések, a murcit és a mézbort árusító standok az Aquario bevásárlóközpontnál, a körhintások a Vadas parkolójában kaptak helyet.

A négynapos rendezvény idejére a városközpontot lezárták, gépkocsival nem lehet behajtani. Az autókat a legcélszerűbb a Duna melletti parkolókban hagyni. Szerda éjféltől kedd éjfélig az autóbuszok is ideiglenes menetrend szerint, terelőútvonalon közlekednek. Ezzel kapcsolatos bővebb tájékoztatást a város honlapján olvashatnak az érdeklődők.

A vásár kínálata idén kulturális porgrammal bővült. Szombaton 15 órától folklórműsor, 17 órakor a Jóvilágvan zenekar, 18.30-tól a Trapéz együttes szórakoztatja a közönséget.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?