Wellness-központtal bővül a párkányi Vadas

<p>Párkány. Három éven belül új részleggel bővül a párkányi termálfürdő.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

A befektetést a Vadas közgyűlése is jóváhagyta, jövőre elkezdhetik a wellness-központ építését. Az új részleget üvegfolyosó fogja összekötni a Thermal Szálló épületével. A wellnesszel ugyanis elsősorban a szálló vendégeinek kényelmét szeretnék emelni, de számítanak a párkányi vendégkörre és a másutt megszálló érdeklődőkre is.

„Amikor a wellness méretéről és kapacitásáról beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy a kültéri medencék mellett van egy fedett uszodánk is, amely a téli hónapokban szolgálja a fürdőzők igényeit. A wellness-központtal meglevő szolgáltatásaink körét szeretnénk bővíteni” – mondta Hogenbuch Endre igazgató. A wellness-központ építése jövőre kezdődhet el. „A tervezési fázis és az engedélyeztetés előreláthatólag egy évet vesz igénybe. Az építkezést a főidény befejezése után már jövőre szeretnénk elkezdeni. Számításaink szerint az építés két évig fog tartani. A nagyobb, zajjal és porral járó építési munkálatokat még az első évben, a szezon kezdetéig szeretnénk befejezni. Vendégeink pihenését és kikapcsolódását nem akarjuk zavarni, ezért a nyári hónapokban már a belső munkálatokkal szeretnénk folytatni az építkezést. Terveink szerint a wellness-részleg 2017-re készül el” – tájékoztatta lapunkat Hogenbuch Endre. Az építési tervek ugyan nem készültek el, de azt megtudtuk, hogy a különféle kényeztető medencék és gyermekmedence mellett szaunákkal és egyéb wellness-szolgáltatásokkal várják majd a vendégeket.

Az építkezés nem hivatalos becslések szerint 1,2–1,5 millió euróba fog kerülni. A beruházás egy részét saját forrásból, más részét hitelből fogják fedezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?