Vita a Natura 2000 övezet bővítéséről

Dunaszerdahely |

<p>Parázs vita alakult ki a Natura 2000 védett övezet bővítéséről folyó tanácskozáson. Míg a környezetvédők örülnek a tervnek, az érintettek &ndash; polgármesterek, gazdák, vadászok &ndash; szerint már így is eléggé védett a folyó környéke.</p>

A Kis-Duna is bekerülhet az Európai Bizottság ökológiai hálózatába, amelynek célja a természetes élőhely-típusok, a vadon élő állatok, növények védelme és a biológiai sokféleség megóvása. A rendelkezéssel védelmet kapnának a Kis-Dunában és környékén élő értékes állat-, és növényfajok. A területek tulajdonosai pedig hozzájárulást kaphatnak a védett övezetek tisztításához, karbantartásához. A fórum résztvevői elsősorban gyakorlati kérdéseket tettek fel az illetékeseknek. Főleg arra voltak kíváncsiak, milyen tilalmakat jelent a védettségi fokozat növelése. „Mi együtt élünk a folyóval, rendezvényeket, takarítást, szervezünk a Kis-Dunánál. Ezentúl ezt sem lehet?” – kérdezte Tőkéssziget (Zálesie) képviselője. Bacsó László, Nyárasd polgármestere szintén azt nehezményezte, hogy nemcsak a községi élet, hanem az idegenforgalom szempontjából is hátrányos lehet a terület besorolása. Többen elmondták, felesleges a fokozott védelem. Izsák Gábor, a dunaszerdahelyi Duna menti ligeterdők tájvédelmi körzet felügyelőségének igazgatóhelyettese leszögezte, a Natura 2000 értelmében másodszintű védettségi fokozatot kapna a folyó, az ártéri erdők, valamint a parthoz közeli ősgyepek. A másodfokú védettség az egyik legalacsonyabb védettségi szint. „Az Európai Unió tagjaként a környezetvédelem területén is lépést kell tartanunk. A tagság nemcsak azt jelenti, hogy nemzetközi áruházláncok telepedhetnek le nálunk, hanem azt is, hogy vállalnunk kell bizonyos kötelezettségeket” – nyilatkozta Izsák. A Kis-Duna védettsége nem szab korlátokat a rendezvényeknek, de a szervezőknek tájékoztatniuk kell a terveikről az illetékes hivatalt. A vadászok attól tartanak, a kezdeti enyhe szabályozást később újabb korlátozások követhetik, amelyek ellehetetleníthetik a folyó menti tevékenységeket. Azt is kifogásolták, hogy nem hívták meg őket az egyeztetésre. Az őshonos fajok, illetve a hódok védelmével kapcsolatban megjegyezték, az állat elszaporodott a régióban. A környezetvédők azonban leszögezték, ennek a fajnak a jelenléte azt bizonyítja, hogy jó az élőhely.

A dunaszerdahelyi egyeztetésen az érintettek megjegyzéseket fűzhettek a tervezethez. Izsák Gábortól megtudtuk, ha minden a terv szerint halad, akkor is évekig tarthat a Natura 2000 bővítése, ugyanis a kormány jóváhagyása után az Európai Bizottsághoz kerül a javaslat, végül a környezetvédelmi minisztérium jelöli ki a védett területeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?