Visszaadni abból, amit a sors juttatott

Hankó Erika és Fedor Miroslav régi barátként üdvözlik a hozzájuk odalépő Kollár Zoltánt. A komáromi Eötvös utcán üldögélő, jó ideje fedél nélkül élő pár a saját dolgaik mellett elmondják neki azokat az információkat, amelyeket egyes társaikról tudnak. Ez azért is fontos, mert ha valaki bajban van, így könnyebben és gyorsabban lehet segíteni neki. A vállalkozó láthatóan jól ismeri a város hajléktalanjainak életét, s azokat a helyeket, ahol előfordulnak – noha a segítségnyújtásnak néha nem várt ára is van. Megesett az is, hogy valaki sokallta az üzletei körül felbukkanó fedél nélküli embereket, s ezért a boltok bojkottjára szólította fel az ismerőseit a Facebookon.

Hatások
A hamarosan 66 éves, Komáromban született és Csallóközaranyoson felnőtt Kollár Zoltán változatos életutat tudhat maga mögött, több munkakörben szerzett tapasztalatot még az államszocializmus idején. Vállalkozásba a rendszerváltás után kezdett, mert mint mondja, úgy látta, ez még belefér az életébe. Úgy érezte, a kereskedelemhez ért a legjobban, így vált belőle élelmiszerbolt-tulajdonos. De hogy lesz ebből karitatív munka? „Talán ez ilyen öröklődő dolog. Szüleim is hasonlóak voltak, még emlékszem rá gyerekkoromból, hogy ahogy tudtak, mindig úgy segítettek, s ez az emberben talán valahol megmaradˮ – mondja magától értetődő módon. A szegényekre és elesettekre irányuló figyelme fokozatosan alakult ki. „Az élelmiszerüzletben jól látom, ha éhes ember kerül az áru közelébe, s megvenné, csak nincs mibőlˮ – fejtegeti, majd elárulja, rájött arra is, hogy nem mindenki kér, aki szükséget szenved, így jó egy évtizeddel ezelőtt elkezdte többedmagával magasabb szintre emelni a rendszeres étkeztetést, főleg a téli időszakban.

Rendszeres munka
Komáromban korábban a református és baptista egyház figyelt oda saját indíttatásból az elesettek táplálására, Kollár Zoltán velük és 3 másik egyházzal, illetve barátaival, éttermekkel és a várossal összefogva ennek egy szisztematikusabb keretet adott. Először szervezett csomagosztásokkal indítottak a karácsonyi időszakban, majd a barátai javasolták, hogy fogjanak bele a meleg étel főzésébe is. „Megvettem az alapanyagot, s velük együtt csináltuk, a hajléktalanok főztek saját maguk részéreˮ – mondja, majd hozzátesz egy fontos tanulságot: „S akkor rájöttem, hogy ezeknek az embereknek lényegében véve nemcsak az élelem, hanem a család és az összetartozás-érzet is hiányzikˮ. November közepétől tavaszig végzik az elesettek ruházását és élelmezését minden évben. A hálózatukon belül kialakult egyfajta munkamegosztás: van, aki főz, van, aki szállít, s mindezt önként és ingyen. Múlt télen 15 helyi étterem segítette a „projektet”, de félő, hogy idén ez nehézkesebb lesz a koronavírus által okozott válság miatt. Ennek ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek, a 2012 óta megtartott „előkarácsonyi ebédre” is sor kerül majd.
Az élelmezés mellett például Kollár Zoltán üzletei környékén már szeptemberben elkezdik gyűjteni a meleg ruhákat, amelyeket azután kiosztanak, valamint vannak sárga „segélyládáik”, amelyekbe bárki névtelenül is berakhat élelmet.

Fedél nélkül a legrosszabb
A nyilvánosságban sokszor merülnek fel viták arról, hogy ki is pontosan a rászoruló, kinek „érdemes” segíteni. Kollár Zoltán úgy látja „annál lejjebbˮ, mint amikor valaki kikerül az utcára, nem lehet kerülni. Noha minden embernél felmerülhet a személyes felelősség kérdése is, a vállalkozó szerint ebbe nem érdemes túlságosan mélyen belemenni, ugyanis ahány ember, annyi esettel kell számolnunk. Persze nagyon nehéz változtatni egy-egy életúton, de néha még az is összejön. „Például egy 2 évig drogfüggő fiatalembernek segítettünk, s ő utólag meghívott minket az esküvőjére, amin voltunk is. Hinni kell abban, hogy sikerülhet. Ha valaki nem hiszi el, hogy ez egy kis segítséggel is lehetséges, hogy például néhányszor enni ad, s ezzel éppenséggel megmentheti azt a másik embert, akkor nem fog sikerülni. Tudom, hogy mi a pénz, mert ezzel foglalkozom, amióta vállalkozó vagyok, s csak az tud adni, akinek van miből. Ez is összefügg azzal, hogy még 66 évesen is aktívan dolgozom, és hál'istennek még olyan az egészségi állapotom, hogy tudok segíteni. Viszont gondolkodom azon, hogy ne maradjon ez a folyamat gazdátlanul, s hogy valakit találjak, aki folytatná ezt a munkát.ˮ Hozzátette, van már ötlete arra nézve a barátok és önkéntesek körében, aki a koordinációt tovább tudná vinni. „Jó volna megtalálni azt a súlypontot, hogy abból, amit a sors nekünk juttatott, mindenki legalább egy részét visszaszolgáltatná a közösségnekˮ – árulja el az egyik alapgondolatát.

Együttműködve
A civil szervezetek, egyházak és vállalkozók gyakran olyan munkát végeznek, amivel az állami és önkormányzati szférát is kisegítik. Kollár Zoltán nem lát ebben ellentmondást, számára a cél a fontos: „Tavaly két embert konkrétan a fagyhaláltól mentettünk meg. Egyiküknek amputálni kellett mind a két lábát. A másik személyt, aki viszonylag fiatal, a hóból szedtük ki. Úgyhogy jó, ha a civilek, s a hivatalos szervezetek is ott vannak. Úgy gondolom, hogy ezt közösen kell csinálni, mert ez a munka nem olyan, hogy négy órán át kell végezni, s akkor letelt.ˮ Kifejezetten jónak látja a Komárom városával való együttműködést, egy időben a képviselő-testület mellett működő szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság tagja is volt. A városi hivatal erőfeszítéseiről elismerően beszél, például az szerinte nagyon jó, hogy 35 fős szálláshelyet tudnak biztosítani a fedél nélkülieknek. 

A köz érdekében
Kollár Zoltán nem csupán a rászorulóknak segít, tevékenysége beleágyazódik a város életének más szegmenseibe is. Aktív tagja a már csak mintegy 40 főt számláló helyi zsidó hitközségnek, amelynek keretében sokat tett a Menház helyreállításáért is. Emellett támogatja a Jókai Színház működését is, de más önkéntesekkel együtt a singellői park felújításán is dolgozott.