Vészhelyzetvita a hó miatt

Kiszucai régió |

<p>Míg Dél-Szlovákiában csak mutatóba akad hó, északon a kitartó havazás egyes falvakban vészhelyzetet hirdettek a polgármesterek. A Csacai Körzeti Hivatal szerint erre semmi ok nincs. A térségben hetek óta havazik.</p>

„A körzeti hivatal szerint a kialakult állapot nem vészhelyzet abban az értelemben, ahogy a törvény azt leírja. Nem forog veszélyben az állampolgárok egészsége vagy élete. Nem mentési munkálatokról, hanem inkább útkarbantartásról van szó” – mondta Marián Furka, a Csacai Körzeti Hivatal polgári védelmi osztályának osztályvezetője.

A polgármesterek ezt másképp látják, ezért a saját településükön vészhelyzetet hirdettek ki, mivel a törvény ezt lehetővé teszi számukra. „A Besztercei-völgy minden falujában vészhelyzetet hirdettünk ki, mivel a Csacai Körzeti Hivatal polgári védelmi osztályával már megvan a magunk tapasztalata az árvizek idejéből. Ők az asztal mellől ítélik meg a helyzetet, és nem szívesen hirdetnek vészhelyzetet, hogy aztán ne legyen vele sok munkájuk. Télen megelégszenek azzal, ha a főutak járhatók, az, hogy a mellékutcákban és a tanyákon ottrekednek az emberek a másfél méteres hóátfúvások miatt, nem érdekli őket” – panaszolta Ján Podmanický, Óbeszterce polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?