December a számvetés ideje, ilyenkor általában minden családban, vállalatnál, gazdaságban mérleget vonnak. Az alábbiakban mezőgazdasági szakembereket kértünk fel arra, hogy értékeljék a 2001-es évet a termésmennyiség, az értékesítési lehetőségek, a piaci viszonyok szempontjából, és mondják el, véleményük szerint milyenek az ágazat kilátásai.
Végre mégis sikerül kilábalnunk a gödörből?
Lelkes Péter, a Lakszakállasi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke:
A jó termést a talaj-előkészítéssel és az időben elvégzett vetéssel kell megalapozni, ami esetünkben elég jól sikerült. A tavalyi nagy szárazság okozta károk enyhítésére kapott állami támogatás segítségével jó indítást tudtunk adni az őszi gabonaféléknek, az árpát pedig sikerült már február végén elvetnünk. Búzából hektáronként 5,5, tavaszi árpából 6, repcéből 2,8, napraforgóból 3, kukoricából pedig 7 tonna körüli hozamokat értünk el. A búza nyolcvan százaléka elérte a kenyérgabona minőségi paramétereit. Az elmúlt évek során szerencsére már lemorzsolódtak a megbízhatatlan felvásárlók, és mára valóban korrekt partneri viszonyok alakultak ki a termelők és a felvásárlók között. Úgy tűnik, lassan eljön az idő, hogy a közraktárak is be tudják tölteni azt a szerepet, amelyre hivatottak, vagyis olcsó hitellehetőséget jelentenek a termelők számára közvetlenül a betakarítás után. Mivel hitelfedezetként a termény szolgál, a beraktározónak nem kell megbirkóznia azzal a rengeteg adminisztratív akadállyal, amellyel a bankhitelek igénylése során találkozik. Már ha valamelyik pénzintézet egyáltalán szóba áll vele. Elfogadható a közraktárak esetében alkalmazott 6 százalékos hitelkamat is és segítséget jelent a raktározási költségek térítésére igényelhető dotáció. Problémát jelent viszont, hogy a termelők mindmáig nem kaptak kiviteli engedélyt a gabonafélékre, pedig a jó termés arra enged következtetni, hogy felesleg van takarmánygabonából és kukoricából is. A gazdálkodók előtt viszont egyelőre zárva a határon túli kereskedés lehetősége.
Ötezerhétszáz hektáron gazdálkodó szövetkezetünknek 3500 szarvasmarhája és 22 ezre sertése van – 1200 a tehenek és 1900 az anyasertések száma. Négy-öt évvel ezelőtt álltunk át a tehenek holsteinizációjára, tehát egy tejtípusú állomány kialakítására, ami évente mintegy 10 százalékos tejhozam-növekedést eredményezetett. Jelenleg 5500–5600 liter az egy tehénre eső fejésátlag, ezt fokozatosan 7000–7500 literre szeretnénk növelni. Idén mintegy 6,3 millió liter tejet adunk el. A tejnek már évek óta garantált felvásárlási ára van, amelyre a megszabott kvóta alapján támogatást nyújt az állam. Ilyen feltételek mellett az önköltségek megtérülése mellett már bizonyos fejlesztésre is gondolhatunk. Idén először mondhatjuk el azt, hogy érdemes sertéstenyésztéssel foglalkozni. Az állomány országos szintű csökkenése és a marhahústól való irracionális félelem következében megnövekedett sertéshúsfogyasztás azt eredményezte, hogy a felvásárlási árak végre tükrözik a valós költségeket és némi nyereséget is biztosítanak.
Összegzésként azt mondhatnám, hogy idén nem voltak rosszabbak a gazdasági feltételek a tavalyinál, az időjárás pedig valamivel kegyesebb volt. Egy-egy gazdaság jövőjét azonban az határozza meg leginkább, hogy mennyire tud alkalmazkodni a kor követelményeihez. Az Európai Unióba való belépésünk előtt még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fejlesztésre. Nyilvánvalónak tűnik az is, hogy az ágazat egyre kevesebb embernek jelent majd megélhetést. A mezőgazdaság igen sérülékeny nemzetgazdasági ágazat, amelynek jó működéséhez mindenképpen politikai akarat szükséges. Ez viszont nem mindig tapasztalható. A jövő évi dotációkkal kapcsolatban mindenképpen negatívumnak számít, hogy nem történt meg a támogatás valorizációja és alacsony az üzemviteli dotáció aránya.Végh György, az Ekecsi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke:
Szövetkezetünk 2700 hektáron gazdálkodik. Növénytermesztésen, valamint állattenyésztésen kívül továbbra is működtetjük az ekecsi kukorica- és napraforgó-termesztési rendszert. Ezen belül vetőmag-, vegyszer- és műtrágya-nagykereskedéssel foglalkozunk. A leköszönő évet értékelve azt kell mondanom, hogy jobb volt az előzőnél. Hozzájárult ehhez az időjárás kedvezőbb alakulása, így a terméshozamokat illetően elértük az előző öt év átlagát. Néhány példát említenék: búzából hektáronként átlagosan 5,7, árpából 5,2, cukorrépából 45–50 tonnát takarítottunk be. Az idén végre megmutatkozott, hogy azok a gazdaságok döntöttek jól, amelyek nem építették le az állattenyésztést. Nyolc év után újra nyereségessé vált a sertéstenyésztés, a tavalyi 40–41 koronás kilónkénti felvásárlási árhoz képest idén 10–12 koronával magasabb átlagárat értünk el. Szövetkezetünk évente 6600 tonna sertéshúst értékesít, könnyen kiszámítható, hogy a felvásárlási ár növekedése mit is jelent számunkra. Eddig ugyanis önköltségi ár alatt voltunk kénytelenek eladni a sertést, ami évente többmilliós veszteséget eredményezett. Az állam végre nem avatkozott be olyan mértékben a húspiac alakulásába, mint az előző időszakokban, és így a kereset-kínálat határozhatta meg az árakat. A húsipar sokszor hiányra való hivatkozással külföldről dömpingáron hozott be húst, leverve ezzel a felvásárlási árakat, ám a fogyasztó akkor sem jutott olcsóbb termékhez. Most legalább a hazai termelőnek is tisztességes árat szabnak a sertésért.
A szarvasmarha esetében két évvel ezelőtt a tejtípusú kanadai fekete fajtára álltunk át. Idén már 14 literes napi fejésátlagot értünk el, ami 2 literrel több a tavalyinál és éves szinten tehenenként 5300–5400 litert jelent. A volt megyeri tejgyárral szerzett rendkívül rossz tapasztalatok után – a mai napig több millió koronával tartoznak nekünk – másfél éve a pozsonyi Rajoval kötöttünk szerződést. Ez utóbbi rendszeresen fizet a tejért, így ez a termék biztos és folyamatos bevételi forrást jelent számunkra. Ennek köszönhetően idén 9 millió koronát tudtunk a fejőház, valamint a számítógépes rendszer fejlesztésére fordítani. Az 1650-es szarvasmarha-állományt, amelyből 700 darab a fejőstehén, nem kívánjuk emelni, a tejhozam növelése a cél.
Tapasztalataink szerint az utóbbi években javult a felvásárlók részéről a fizetési fegyelem, de azt is meg kell mondani, hogy sok termelő barterkereskedelmet kénytelen folytatni. Az egyes felvásárlók, feldolgozók megelőlegezik számukra a vetőmagot, vegyszert stb., amelyekért aztán a terménynyel fizet a gazdálkodó. Negatívumként említeném az állam rossz kereskedelmi politikáját. Az illetékeseknek tudniuk kellene, hogy miből mennyi termett az országban, mennyire van szüksége a belföldi piacnak. Ha pedig felesleg van valamiből, azonnal engedélyezni kellene a kivitelt. Mivel kukoricából idén túlkínálat van, kiviteli licenceket pedig nem kapunk, csökkennek a felvásárlási árak. Az utóbbi időben rengeteg szó esett arról, hogy a kedvezményes adózású gázolaj festése, illetve a tehergépkocsik kivonása a kedvezményezett járművek köréből mekkora többletköltséget jelent a termelők számára. Esetünkben például 2-3 milliót. Ezért bízunk benne, hogy a képviselő-testület decemberi ülésén még módosítja a jogszabályt, mert ha nem, újabb övön aluli ütést mér az ágazatra.Pavol Bottka, a Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetségének elnöke:
Félve merem csak kijelenteni, de mintha lassan, óvatosan normalizálódna a helyzet az országban a mezőgazdaság szempontjából. Ez idén főleg a kenyérgabona, a sertéshús és a tej felvásárlásában mutatkozott meg. Kevés viszont a kombájn, a meglévők nagy része elöregedett, ezért nagyon elhúzódott az aratás. Akinek nem sikerült a nagy júliusi esőzésekig learatnia, kenyérgabona helyett csak takarmánynak való magot tudott betakarítani. És míg az előbbinek 4500, addig az utóbbinak mindössze 3300–3500 korona a tonnánkénti felvásárlási ára. Valamennyien emlékszünk még arra, hogy tavaly 6000—6500 koronáért hoztunk be takarmánygabonát, a hazai termelők viszont alig feléért kénytelenek eladni azt. Az utóbbi években nagy baklövéseket követtek el az illetékesek annak megállapítása során, hogy valamiből hiány, vagy túlkínálat van-e. A tavaly drága pénzen behozott takarmánygabona nagy része ugyanis a mai napig raktárakban áll. Kérdés, hogy a termelők nem jeleztek valós értékeket, vagy valaki másnak állt érdekében a behozatal. Idén fordított a helyzet, a minisztériumok annyira óvatosak, hogy a jó termés ellenére sem engedélyezik a kivitelt. Erre megint csak a termelők fizetnek rá, ha nyakukon marad a gabona, az a jövő évi árakra is kihatással lesz. Várható, hogy az EU-s csatlakozásunkig egyszer-kétszer még végig kell játszanunk ezt a kivitel-behozatal játszmát, mire végre rend lesz a nyilvántartásban és a statisztikai kimutatásokban. Biztató viszont, hogy a földművelésügyi minisztérium végre nem hajtott fejet a húsipari lobbi előtt, és nem engedélyezte a sertéshús-behozatalt. Látjuk, hogy nincs hiány, tehát valakik megint csak a felvásárlási árak letörését szerették volna elérni az olcsó importtal. Sokan most ujjal mutogatnak ránk, hogy milyen magas is a sertéshús ára, de azt már kevesen veszik figyelembe, hogy a költségek milyen arányban nőttek az elmúlt évek során.
Ami a magángazdákat illeti, továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az ágazatvezetés részéről. Számunkra elfogadhatatlan, hogy még mindig nem született meg a 264-es transzformációs törvény módosítása, hiszen ez a jogszabály megfosztotta az eredeti tulajdonosokat vagyonuktól. Felháborító, hogy négy évvel a határidő lejárta után a szövetkezeteknek mindössze 30 százaléka adta ki a vagyonrészeket, de ami még rosszabb, nagyon sok helyen a mai napig folyik a vagyonátmentés újabb és újabb társaságokba. Amennyiben ezen a téren nem történik változás, szövetségünk kész EU-s megfigyelőket hívni a helyzet felmérésére. A hazai ágazatvezetésnek is tudatosítania kellene végre, hogy az EU-ban a családi gazdaságok támogatására helyezik a hangsúlyt. Szomszédainknál már történtek bizonyos lépések ebbe az irányba, hiszen míg nálunk a földterületnek mindössze 10 százalékát művelik csupán a magángazdák, addig Csehországban ez az arány 30, Magyarországon pedig 70 százalék.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.