GULYÁS ZSUZSANNAPárkány. Vasárnap véget ért a 466. Simon-Júda napi vásár.
Véget ért a 466. Simon-Júda vásár
GULYÁS ZSUZSANNA
Párkány. Vasárnap véget ért a 466. Simon-Júda napi vásár. Közel kétezer négyzetméteren ötszáznál több kereskedő kínálta portékáját.
Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból és Romániából is érkeztek kézművesek és árusok az idei vásárra, mely az utóbbi években nemzetközi jelleget öltött. Egyre több a külföldi érdeklődő. Az Új Szó és Vasárnap közös standját a lap szlovákiai olvasói és előfizetői mellett felkeresték olyanok is, akik évek óta Magyarországon élnek, de nyomon követik az itteni eseményeket is. Voltak, akik a vásár látogatottságát adománygyűjtésre vagy aláírásgyűjtésre használták fel. A párkányi gimnázium diákjai hagyományosan a párkányi gyermekotthon javára gyűjtöttek. A Štúrovčan gyorsvonat ellen tiltakozók a sétálóutcán szólították meg a vásár látogatóit, akik aláírásukkal támogathatták a petíciót.
A nagy látogatottság ellenére a kereskedők alacsony bevételre panaszkodtak. Az árusok szerint a szokásosnál kevesebben vásároltak, a legtöbben csak nézelődtek. A sétálóutcán bőven akadt látnivaló. Évek óta itt kapnak helyet a kézművesek, akik közül néhányan bemutatót is tartottak. A válság ellenére a vendéglátószektorban nagy volt a tolongás, az árusok mégis arról panaszkodtak, hogy az előző évekhez viszonyítva csökkent a bevétel. A sajtkülönlegességeket kínáló standok mellett idén megjelentek a füstölt húsárut kínáló sátrak is, ahol a mangalicasonka mellett szarvas- és lókolbászt is lehetett kapni. A szórakoztató negyed idén is a Vadas parkolójában kapott helyet.
A vásár ideje alatt érvényes forgalomkorlátozást ma feloldották, mától a helyi és helyközi járatok is a megszokott útvonalon közlekednek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.