Vége a szezonnak, ma közlekedik utoljára a kisvasút

Kassa |

<p>Ezen a hétvégén közlekedik utoljára az idei szezonban a népszerű Csermely-völgyi gyermekvasút. Aki retró öltözetben érkezik, ingyen utazhat. A jövőben ismét gyerekek láthatnák el a vasutasok feladatát.</p>

„Megközelítőleg 50 százalékkal sikerült növelnünk az utasok számát a tavalyi évhez képest. Öt hónap alatt több mint 20 ezer ember váltott jegyet” – nyilatkozott Ľubomír Lehotský, a Gyermekvasút polgári társulás elnöke. Az utasok pontos számát nem lehet meghatározni, mivel a hat év alatti gyerekek ingyen utazhatnak. „Egy ilyen szezon után kellőképpen illik elbúcsúzni az idei, és egyben meghívni mindenkit a következő szezonra, mely valószínűleg mérföldkő lesz a kisvasút életében, mivel a vasúttársaság (ZSSK) nem tervezi tovább üzemeltetni” – közölte Lehotský, aki hozzátette, ezt a feladatot a Gyermekvasút polgári társulás venné át. „Természetesen a város és az önkéntesek támogatása nélkül nem menne, de reméljük, a jövőben is lesz elég olyan rajongója a kisvasútnak, aki segíteni is tud a fennmaradásában.”
Az utolsó hétvégén több kísérőprogram is vár az érdeklődőkre. Lesz vonatrablás, lovaglási lehetőség, különböző játékok és versenyek, valamint western show. Vasárnap ingyen utazhatnak azok, akik retró öltözékben érkeznek. A rendezvény 9.30-kor kezdődik és 17.30-ig tart.
Az említett polgári társulás elképzelései szerint jövőre visszatérnének az eredeti elgondoláshoz, amely szerint gyerekek látnák el a különböző feladatokat. Várják azonban a szülőket és más érdeklődőket is, akik az állomások felújításában és a sínpár karbantartásában tudnának segíteni.
A Csermely-völgyi gyermekvasút volt az első kisvasút Csehszlovákiában. A 4,2 kilométeres szakasz kiépítését 1956. május 1-jén fejezték be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?