Védelmezőből támadó, tanúból vádlott

Minő véletlen, hogy ez is épp egy magyar nemzetiségű állampolgárral esett meg Dunaszerdahelyen.Az eset még 2009. május 25-én történt, és ahogy az lenni szokott, az elején egészen banálisnak tűnt. A naivabbak akár azt is hihették volna, hogy a főszereplőjét a rendőrök megdicsérik, amiért egy védtelen állampolgár segítségére sietett. A dörzsöltebbek nyilván úgy gondolták, jobb az ilyesmibe nem beleavatkozni, ezért a tanúk többsége is olyan értelemben nyilatkozott, hogy nem látott és nem hallott semmit. Horváth Zoltán pedig így lett védelmezőből támadó és tanúból vádlott. Krimihétfő egyenes adásban„Délután fél kettő volt, begipszelt lábbal épp a kádban ültem, amikor azt hallottam, hogy a házunkba frissen beköltözött szlovák férfi hangosan, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidja a magyarokat. A földszinten lakunk, minden szót tisztán lehetett érteni. Mire sikerült kimásznom a kádból, hogy kiszóljak neki az ablakon: errefelé ez nem szokás, felment a lifttel. Akkor azt hittem, ennyi volt az aznapi műsor, de mint kiderült, ez még csak az előzetes volt”– kezdte a történet mesélését Horváth Zoltán, aki az utcán azonnal felismerte az agresszív szomszédot. „Vagy fél éve lakhattak itt, Tibor Kovačičot én még csak részegen láttam. Nem is értem, miért költözik egy ember, aki ennyire gyűlöli a magyarokat, egy magyar városba.” A műsor, ahogy Zoltán mondja, este fél tíz tájban folytatódott, Horváthék épp a Krimihétfő című műsort nézték a tévében, amikor a bejárat felől ismét hangokat hallottak. „Édesapám és a volt feleségem épp a konyhában voltak és amint kinéztek az ablakon, azt látták, hogy Kovačič szomszéd az utcán agyba-főbe veri a másik szomszédot, a hetven év körüli Takács Lajos bácsit. Szóltak nekem is, hogy nézzem meg, mi történik, és azt láttam, hogy a bicikliállványba verte az idős férfi fejét. Édesapám erre csak annyit mondott: megyek le. Nem hagyhattam, hogy egyedül menjen, négyszer operálták a hátgerincét. Begipszelt lábbal bandukoltam ki vele, ám mire odaértünk, már csak azt láttuk, hogy Kovačič eszméletlenül fekszik a bicikliállvány mellett. Két szomszéd nézte tisztes távolságból, senki más nem volt ott, ennek ellenére Kovačič édesanyja azt vallotta a bíróságon, hogy mindent látott. A bántalmazott idős embert, akinek Tibor Kovačič eltörte az orrát, közben a lánya feltámogatta a lakásukba, valaki pedig hívta a mentőt és a rendőröket. Úgyhogy mi is hazamentünk és tovább néztük a tévét.” Fél év múltán jutott eszébe, ki verte megMásnap a ház lakóit, köztük Horváthékat is kihallgatták a rendőrök – mindenki egyértelműen arról számolt be, hogy Tibor Kovačič rendszeresen belekötött a magyarokba. Többen látták azt is, hogy megtámadta Takács Lajost, de arról már senki nem tudott, őt ki támadta meg. Horváth Zoltán sem, ezért is sokkolták őt a fejlemények. „Azt nem vonta kétségbe a bíróság, hogy Takács bácsit Tibor Kovačič támadta meg, könnyű testi sértésért el is ítélték húsz hónap letöltendő szabadságvesztésre. Mint kiderült, egy előző bűncselekmény miatt már felfüggesztés alatt volt, ennek ellenére csak 2012. májusában vonult börtönbe. Ekkor azonban már én is vádlott voltam. Másfél évvel a történtek után, 2010 őszén két rendőr csengetett be hozzám azzal, hogy menjek be velük a parancsnokságra, mert a férfi, aki ellen tanúskodtam, feljelentett, hogy én vertem meg. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy nem is tudtam teljesen komolyan venni. Kihallgattak, elmondtam az igazat, ők is elmondták az állítólagos sértett verzióját, miszerint először Takács Lajos bácsi kötött bele, azután én, és a begipszelt lábammal rugdaltam. A kihallgatás közben vált számomra világossá, hogy ez az ötlet Tibor Kovačič fejében akkor születhetett meg, amikor megfellebbezte az elsőfokú ítéletet. Gondoltam, a rendőrök végzik a dolgukat, ha feljelentett, ki kell hallgatniuk, de az meg sem fordult a fejemben, hogy komolyan veszik ezt a sok zöldséget. Tibor Kovačič a bírósági tárgyalásokon is mindig mást mondott, olyan tiszteletlenül viselkedett, hogy a bíró többször is figyelmeztette, meg voltam győződve arról, hogy ezt a vizsgálatot hamarosan lezárják. De nem így történt, még szembesítésre is sor került, ahol Tibor Kovačič megfenyegetett, hogy majd megtudom, milyen az, ha tíz évig nem láthatom a lányomat. Súlyos testi sértésért négytől tíz évig tartó börtönbüntetés jár, és úgy látszik, ő már akkor biztos volt a dolgában. Ekkor kezdtem sejteni, hogy ebből még nagy baj lehet.” Lett is, mert a hatóságok komolyan vették Tibor Kovačič egymásnak is ellentmondó állításait. 2011 tavasztától folyamatosan tárgyalta a bíróság a két ügyet, az egyikben Tibor Kovačič volt a vádlott és Horváth Zoltán tanúként szerepelt, a másikban a vádlottból sértett, a tanúból pedig vádlott lett. Az, hogy a nem épp feddhetetlen előéletű Kovačičnak csak akkor jutott eszébe, ki rúgta fejbe gipszelt lábbal, amikor Horváth Zoltán ellene tanúskodott, senkinek nem tűnt fel. Mint ahogy az sem, hogy egy nálánál egy fejjel magasabb személyt senki sem tud fejbe rúgni. Ennek ellenére a hatósági orvos szakértő megállapította: Tibor Kovačič sérülései gipszelt lábtól is származhattak, a bíróság pedig nem vesztegette az időt arra, hogy rákérdezzen, mi mindentől származhattak még. Hatásos volt a „sértett” monológja„Sajnos, amikor a per kezdődött, épp munkanélküli voltam és hivatalból rendeltek ki számomra ügyvédet. Nem törte magát különösebben, folyton azzal nyugtatott, hogy ez nyert ügy. Hát nem volt az – ma már azt gondolom, mindenki azon dolgozott, hogy az ügy ne azzal érjen véget, hogy Szlovákiában egy szlovák megint megvert egy magyart. Mivel ezt letagadni nem lehetett, hát megtoldották azzal, hogy na de utána szegény szlovákot még jobban megverte egy magyar!” – mondta keserűen Horváth Zoltán. Minden oka megvan arra, hogy így lássa a dolgot, már csak azért is, mert sem a rendőrség, sem a bíróság nem fáradozott azon, hogy kétségbe vonja Tibor Kovačič állításait. A „sértett” két nappal a történtek után már vígan nyilatkozott a dunaszerdahelyi kórházban arról, hogy ugyan be volt rúgva, de nem annyira, hogy – ahogyan fogalmazott – veszélyeztesse a polgártársait, vagy késsel kergesse a kisgyerekeket. Állítása szerint mindössze annyi a vétke, hogy az egyik szomszédot tiszteletlenül letegezte. „Erre ő rám támadt, és Takács szomszéd, aki épp arra jött, szintén csatlakozott hozzá. Védekeztem és beismerem, hogy önvédelemből az utóbbi szomszédot arcon ütöttem, de nem rugdaltam, mint engem Horváth. Senki nem segített, ott hagytak volna elvérezni” – panaszolta a tévékamerák előtt hosszú monológban Tibor Kovačič. A bíróság előtt ugyancsak elég hatásos előadást tarthatott, mert végül mindenkit meggyőzött, hogy Horváth Zoltán verte agyba-főbe. A nacionalisták jó szokása szerint még azt is elmondta, hogy semmi baja a magyarokkal, hiszen a nagyanyja magyar. Épp ellenkezőleg, őt fenyegették meg a magyarok, és a rendőrök füle hallatára azt mondták neki, hogy „k...a szlovák”. „Két tanú vallott mellette, az anyja, meg a testvére, mellettem pedig az összes szomszéd, de ez sem volt elég. Először ugyan első fokon felmentettek, de Kovačič ezt megtámadta és a Nagyszombati Kerületi Bíróságra került az ügy. Az újra visszaadta a Dunaszerdahelyi Járásbíróságnak, ahol ugyanaz a bíró, aki előzőleg felmentette Horváth Zoltánt, 2013. október 9-én négy év letöltendő szabadságvesztésre és 3036,60 euró pénzbírságra ítélte. „Megfellebbeztem a döntést, és azonnal ügyvédet kerestem, mert a kirendelt ügyvédben nem volt köszönet. Marián Zányi vállalta, karácsony előtt nyújtottuk be a fellebbezést. Arról, hogy talán maga a bíró sem volt tisztában azzal, miért ítélt el, mi sem tanúskodik jobban, mint hogy már az ítélet kihirdetéséről készült jegyzőkönyv szövege és a határozat szövege sem egyezik. Előbbiben az olvasható, hogy a vádlott fizikailag bántalmazta Tibor Kovačičot, utóbbiban pedig az, hogy odafutott az áldozathoz és hátulról többször fejbe vágta” – mondta Horváth Zoltán. Nem bizonyított, ki volt a tettesMarián Zányi ügyvéd az eljárásbeli hibán kívül felhívja a bíróság figyelmét arra is, hogy nem tisztázta, mikor érkeztek a helyszínre az állítólagos sértett tanúi: édesanyja és a nővére. Állításuk szerint ugyan látták, hogy Horváth Zoltán bántalmazta Tibor Kovačičot, de a többi tanú egybehangzóan azt vallotta, hogy csak akkor értek oda, amikor az már a földön feküdt. A Horváth Zoltán mellett tanúskodók vallomásait, melyek szerint a vádlott akkor érkezett a helyszínre, amikor a sérült már a földön feküdt, a bíróság nem vette figyelembe. Arra sem kért magyarázatot Tibor Kovačičtól, miért csak 2009. december 14-én tett feljelentést állítólagos támadója ellen.  A szembesítést, amelyre 2011. februárjában került volna sor, a sértett elutasította, ami Zányi doktor szerint annak a jele, hogy nem meri szemtől szembe megvádolni Horváth Zoltánt. „A rendőrök feladata lett volna a helyszínen tisztázni, ki kit támadott meg és ki védekezett. A mai napig nem bizonyított, hogy Kovačičot Horváth Zoltán támadta meg. Tibor Kovačičnak azonban ezt megelőzően nézeteltérése volt Takács Lajossal, akit megtámadott és ezért a tettéért el is ítélték. Horváth Zoltánnak viszont az incidens idején gipszben volt a lába, ha rúgni próbált volna, egyszerűen elveszíti az egyensúlyát. A sérült először azt állította, elölről érte az ütés, utána azt, hogy hátulról támadták meg. Szeretnénk rámutatni, hogy a sértett vallomását jelentősen befolyásolta azt a tény, hogy a kritikus napon erős alkoholos befolyásoltság alatt volt, provokálta az embereket, ezért más is megtámadhatta. Az eddigi eljárás során nem nyert egyértelműen bizonyítást, hogy a vádlott támadta meg a sértettet. Az elsőfokú tárgyaláson nem tisztázták azt sem, mely tanúk elfogultak és kik az elfogulatlanok – ellenkező esetben arra a következtetésre jutott volna a bíróság, hogy a vádlott bűnössége nem bizonyított” – áll a fellebbezésben.  A Nagyszombati Kerületi Bíróság ennek alapján fogja eldönteni, felmenti-e Horváth Zoltánt a vád alól, vagy bűnösnek találja. Ha az utóbbi következik be, a hazai igazságszolgáltatás újabb ki tudja hány évig tartó rémtörténete veszi kezdetét. A szereposztás mindig ugyanaz: az egyik oldalon a gátlástalan, nacionalista hatalom, a másikon a védtelen, kiszolgáltatott állampolgár. A mindezt néma megrökönyödéssel szemlélő közönség számára pedig a tanulság is egyértelmű és egyre szomorúbb: a legjobb mindenből kimaradni és elfordulni, ha a szemünk láttára vernek valakit. Ez a mindent elárasztó gyanakvás, gyűlölet és közöny lenne a cél?