Válságmenedzsert neveztek ki a cég élére

Komárom. Összeférhetetlenség miatt a legutóbbi testületi ülésen a képviselők leváltották Konczer Józsefet, a Városi Idegenforgalmi Vállalat (VIV) igazgatóját.

Leváltására Bastrnák Tibor polgármester tett javaslatot azzal az indoklással, hogy Konczer József a város járulékos szervezetének igazgatójaként saját vállalkozást is működtet, és egy másik magántársaság felügyelőtanácsának is tagja. A képviselők titkos szavazással 13 igen, 4 nem és 4 érvénytelen szavazat mellett elfogadták a polgármester indítványát. „Elgondolkodtatónak tartom, hogy négy képviselő számára, akik nemmel szavaztak, nem fontos a törvény betartása. Pedig a jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy vezető beosztású köztisztviselők esetében mikor is beszélünk összeférhetetlenségről” – kommentálta a szavazás eredményét a polgármester. A vállalat élére ideiglenesen – tehát ez új pályázat lebonyolításáig, de legkésőbb ez év december 31-éig – válságmenedzsert bízott meg a testület, Ľuboš Veľký személyében. Az új igazgató feladata lesz, hogy átfogó elemzést készítsen a VIV gazdálkodásáról, és javaslatot tegyen további működtetésére. Feltételezhető ugyanis, hogy a vállalat háza táján nincs minden a legnagyobb rendben: a testületi ülésen – a VIV féléves tevékenységéről szóló pénzügyi bizottsági beszámoló kapcsán kialakult vitában – több képviselő is kétségesnek tartotta annak vagyonkezelését. A vállalatnak egyébként a mai napig nincs elfogadott költségvetése az idei évre. A képviselők még tavaszszal határozatban kötelezték Konczert arra, hogy ellenőrzés céljából adja le a városi hivatalban a vállalat könyvelését, ám ez sem történt meg. Ennek ellenére a képviselők május elején 5 millió korona támogatást hagytak jóvá a VIV számára, legutóbbi ülésükön pedig újabb 4 milliót. Ez utóbbit azzal a kikötéssel, hogy kizárólag a sportlétesítmények fenntartására fordítható az összeg.

Segítség az erdélyi árvízkárosultaknak

Százezer korona segélyt hagyott jóvá a városi képviselő-testület az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére. A támogatást jelképesen a hétvégén Komáromban megtartott Székely Napok a Felvidéken elnevezésű rendezvénysorozat keretében adta át Bastrnák Tibor polgármester Farkaslaka polgármesterének. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?