„Űzd el a pásztort, és szétszé

Kamocsa. A helybeli gyülekezetet felkavarta, hogy egy héttel a konfirmálás előtt a Szlovák Református Keresztyén Egyház Fellebbviteli Bírósága menesztette Iliás Tamás lelkészt.

A konfirmálás előtt álló gyerekek szülei kérték a találkozót, amelyen Rácz Elemér marcelházi esperes és Iliás Tamás, a hivatalából elbocsátott református lelkész is részt vettCsuport István felvételeA konfirmandusok szülei találkozót kértek Rácz Elemér marcelházi lelkipásztortól, esperestől, zsinati póttagtól, hogy megosszák valakivel az aggályaikat.

A református vallásban a konfirmáció nyilvános bizonyságtétel a hitről. A fiatalok akkor válnak a gyülekezet teljes jogú tagjaivá, ha már megismerkedtek a Kátéval, és ismereteikről a gyülekezet előtt is bizonyságot tesznek.

Nem sikerült előbbre hozni az ünnepséget

A szülők többsége már ezen a hét végén vállalta volna a konfirmálással járó szervezést, mivel Iliás Tamás május 1-jéig még gyakorolhatja hivatását. Rácz Elemér szerint még a mostani vasárnapi istentiszteletet is megtarthatná, Iliás azonban úgy döntött, inkább szabadságot vesz ki. Az egyik szülő a távol élő rokonok miatt már nem tudta volna módosítani az ünnepség május eleji időpontját. A szülők az esperestől megtudták, Nátek Sándor érsekújvári tiszteletest kérte fel a konfirmálásra. A találkozón szó esett arról is, hogy a kezdeti helyettesítések után később új lelkész kerülhet a parókiára, ami ellen a jelenlévők hevesen tiltakoztak. „Nem biztos, hogy az emberek elfogadják az új lelkészt, és eljönnek majd ezek után a templomba. Sokat próbált gyülekezet vagyunk, most újabb tizenöt évig várjunk, amíg rendeződik a helyzetünk?” – osztotta meg aggályait a jelenlévőkkel Korpás Elek gondnok. A vita az esperes és a gyülekezet között akkor éleződött ki, amikor a kamocsaiaknak szembesülniük kellett azzal, hogy nem tudják megvédeni a lelkészüket, mivel őket senki sem hallgatta meg. Rácz Elemér esperes elmondása szerint az sem kizárt, hogy ha Iliás Tamásnak néhány éven belül rendeződnek a családi ügyei, újra szolgálatba léphet.

Az elbocsátott lelkész nyugtatta a gyülekezetet

A jelenlévők közül többen bizonygatták, nem a templomban, hanem a parókia kertjében fognak majd imádkozni, nem hajlandók fogadni az új lelkészt. „A napokban átviszem a bútoraimat egy másik kamocsai portára, jómagam csak egy szobát kérek még egy kis időre itt a parókián. A kamocsai református templomban azonban továbbra is részt veszek az istentiszteleteken. Arra buzdítom a gyülekezetet, hogy ők is ezt tegyék” – mondta Iliás. A Vág menti településen élő református gyülekezet tagjai közül egyesek a hanvai ítélet után úgy vélik, visszatérnek a rendszerváltást megelőző praktikák, amelyek az egyházak bázisának szétzilálásával, az ifjúság ateista nevelésével kárt okoztak a hívőknek. Az idősebb korosztály szerint a bibliai „űzd el a pásztort, és szétszéled a nyáj” esete jellemző Kamocsára. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?