Ülésezett a Déli Régió – stratégiai területi csoportok alakulnak

A polgármesterekkel a megalakítandó stratégiai területi csoportokról tárgyaltak
Muzsla |

Alapvető változás lesz az EU 2021 – 2027-re szóló költségvetési időszakában lehívható uniós fejlesztési források ügyében és ez az összes szlovákiai települést érinti. Míg ugyanis eddig egy község, város egy projektmenedzserrel karöltve saját maga döntötte el, hogy mire pályázik, és mit szeretne fejleszteni, jövőre már kollektív és egyeztetett döntések alapján határozzák meg azt, hogy mire pályázzanak - a megalakuló stratégiai-fejlesztési régiók képviselői döntenek majd az általuk fontosnak ítélt projektekről.

Stratégiai-tervezési kérdésekről, megalakítandó fejlesztési régiókról és a szintén megalakítandó ún. együttműködési tanácsokról tárgyalt a községben a Párkányt és a környékbeli 23 falut alkotó Déli Régió Tanácsa, Nyitra megye alelnökének és a meghívott egyetemi szakértőknek a jelenlétében. Ezt követően sajtótájékoztatón ismertették a jövőre életbe lépő alapvető változásokat. Ennek értelmében Nyitra megyében 10 stratégiai területi csoporttal számolnak, plusz a járási székhelyekkel, mint önálló tervezési régiókkal. A tervek szerint minden ilyen stratégiai területi csoportnak lesz egy együttműködési tanácsa, amely a térség polgármestereiből, a civil szervezetek képviselőiből, a vállalkozók képviselőiből valamint az oktatás, a kultúra és a tudományos élet képviselőiből áll, és ez a tanács dönt majd arról, hogy hosszú távon milyen fejlesztések megvalósítása érdekében pályáznak uniós forrásokért. A területi csoportok stratégiai tervét pedig Nyitra megye stratégiai fejlesztési tervébe integrálják. A tervezett csoportok a következők: tapolcsányi, nyitrai, aranyosmaróti, barsi, Alsó-Garam menti, Ipoly-menti, Nagysurány-érsekújvári, Déli Régió, vágsellyei régió, ipolysági régió, komáromi régió plusz önálló csoportokként a járási székhelyek: Nyitra, Aranyosmarót, Érsekújvár, Léva, Komárom, Nagytapolcsány, Vágsellye. Ez még csak terv, lehet, hogy heteken belül változni fog a területi csoportok száma és a leendő együttműködési tanácsok száma is. A jelen lévő egyetemi szakértők, Vladimír Ondrejička a Szlovák Műszaki Egyetemről és Jana Jarábková docens a Szlovák Mezőgazdasági Egyetemről hangsúlyozták, hogy az új szervezeti forma egyrészt az uniós alapok hatékonyabb és gyorsabb ki- és felhasználását teszi lehetővé, másrészt pedig ez a szerkezeti felépítés biztosítja azt, hogy valóban a kistérségi régiókig eljusson a pénz és valóban olyan fejlesztésekre legyen felhasználva, amelyeket a térségben élők igényelnek. Az Új Szó kérdésére, hogy ezek a térségi együttműködési tanácsok miként állnak össze, milyen elvek szerint és milyen szavazati szabályokkal működnek majd, Jana Jarábková úgy válaszolt, a tanácsok alapítása még folyamatban van, miként működési szabályzatuk kidolgozása is. Mindenesetre megyeszinten alakul egy központi tanács, amelyben öt szakmai kamara is részt vesz, és ennek a tanácsnak a tagjai lesznek az egyes térségek együttműködési tanácsainak elnökei is. A szerkezeti felépítés tehát még csak kezdeti stádiumban van, az egyes térségi stratégiai csoportokról szóló jelentést ez év végéig kell benyújtani a megyei önkormányzathoz, hogy az tárgyalhasson róla.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?