Újra kivitelezőt keresnek a gútai lakótömbök megépítésére

Gúta
Gúta |

A korábbi közbeszerzésen nyertes cég az építőanyagárak drágulása miatt nem tudta megépíteni a Déli Zóna két lakótömbjét, amelyek egyenként 24 korszerű lakással rendelkeznének. A város új közbeszerzést írt ki, változatlan feltételekkel.

A gútai képviselő-testület harmadik ülésén volt – ismét – téma a fejlesztés. A képviselők azonban – a megvitatás mellett – csak a közbeszerzés kiírásáról szóló tájékoztató anyagot vették tudomásul. Mészáros Imre, a Városi Hivatal építésügyi osztályának vezetője összefoglalta, pontosan hogyan is épülne meg a kettő, egyenként 24 modern lakással rendelkező lakótömb. A 2021-es önkormányzati határozaton alapuló eredeti közbeszerzésnél azt az elvet érvényesítették, miszerint aki megtervezi az épületeket, az is fogja megépíteni azokat. A megvalósításhoz szükséges forrásokat az Állami Lakásfejlesztési Alap biztosítaná. A kivitelezést egy zsolnai cég nyerte meg, amely azonban a szerződést többszöri felszólításra sem írta alá. A vállalat azzal érvelt, hogy az időszakban annyira megemelkedtek az építőanyagárak, hogy nem tudják megépíteni a két épületet az eredetileg tervezett árért. Emiatt a város újabb közbeszerzés keretén belül keres kivitelező céget, amelynek az eddig érvényes feltételek szerint kell elvégeznie a munkát.

Kürti Mónika képviselő, ill. a szociális, lakás- és egészségügyi bizottság elnöke elmondta, a csoportjuk nagyon örül a projekt újraindulásának. Ez már csak azért is így van, mert megesett, hogy egy önkormányzati bérlakásra 39 kérvényt kaptak. Koczkás Beáta képviselő pedig megjegyezte, a új kiírás illeszkedik majd a szociális szolgáltatások közösségi tervének egyik célkitűzéséhez, mely szerint 18 alacsony energiaigényű lakást kellene építeni Gútán. Halász Béla polgármester megjegyezte, elképzelhető az is, hogy már 2023-ban elindulhat az építkezés. Végül Ferencz László képviselő arra tett javaslatot, hogy az önkormányzat keressen további lehetséges helyszíneket, amelyeken újabb építkezési projektek valósulhatnának meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?