Újabb bérlakásokat adnak át Vágsellyén

Vágsellye. Február végéig tervezik átadni a Fő utcán, a temetővel szemben épülő 36 lakásos bérházat.

Vágsellye. Február végéig tervezik átadni a Fő utcán, a temetővel szemben épülő 36 lakásos bérházat. Itt is olyan beruházási megoldást érvényesítettek, mint a tavaly októberben, Vágvecse városrészben átadott 96 bérlekás esetében, vagyis a beruházás 50 százalékát állami támogatásból fedezték, a másik felére kedvező kamatú, 30 év alatt törlesztendő bankhitelt vettek fel. „Az elmúlt időszakból ismert klasszikus bérházakkal szemben ebben a tömbházban piaci árak alapján megállapított lakbért fizetnek majd, ami azt jelenti, hogy a bérnek fedeznie kell a hiteltörlesztést, a kamatokat, a biztosítást, valamint a lakéskezelői kiadásokat. Ebben az esetben a lakáskezelő minden bizonnyal a helyi lakáskezelő vállat lesz” – tájékoztatott Tibor Baran polgármester. A lakbért az önkormányzat négyzetméterenként havi 65 koronában állapította meg, ami egy háromszobás, 70 négyzetméteres lakás esetében körülbelül 4,5 ezer korona. Ehhez jön még a fűtés, a gáz-, a villany-, a vízdíj és egyebek, ami egy átalagos család esetében további 3,5 ezer koronát tehet ki, vagyis havi körülbelül nyolcezer koronáa lakásköltséggel kell számolniuk a leendő lakóknak. Tibor Baran polgármester úgy véli, ilyen beruházással a bérházakat nem feltétlenül a városnak kellene építtetnie, azt akár magánvállalat is végezhetné, ezzel szemben a városban szükség lenne olyan szociális lakásformára, amely a kevésbé jó gazdasági helyzetben lévőknek is lehetővé tenné, hogy lakáshoz jussanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?