Hiába az engedmény, kockázatos lenne megkezdeni a nyolc hónaposra tervezett rekonstrukciót.GalántaKét hónappal meghosszabbította a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium a neogótikus kastély felújításának határidejét. A város az év végéig elvégzett munka árát kérhetné a minisztériumtól.
Új esély a galántai kastély felújítására
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14391535275121_27.jpeg.webp?itok=wqDl0FtJ)
Hiába az engedmény, kockázatos lenne megkezdeni a nyolc hónaposra tervezett rekonstrukciót.
Galánta
Két hónappal meghosszabbította a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium a neogótikus kastély felújításának határidejét. A város az év végéig elvégzett munka árát kérhetné a minisztériumtól. Így is túl kockázatos a projekt.
A város tavaly szeptemberben kapott 2,4 millió euró támogatást a műemlék épület egyes részeinek felújítására. Rekonstruálták volna az északi és délkeleti tornyot és a déli szárnyat. Többszöri fellebbezés és rendőrségi nyomozás is hátráltatta a közbeszerzési pályázat lebonyolítását, végül az Eurobuilding vállalat került ki győztesen a tenderből. Az eredeti projekt szerint a kivitelezőnek három hónapja maradt a történelmi épület felújítására. A város helyzetét tovább bonyolítja, hogy a minisztérium csak a megadott határidőig elvégzett munkák árát téríti meg, a város viszont korábban olyan előszerződést kötött, mely szerint az építtető csak a munka kilencven százalékának elvégzése után ad számlát. A városi képviselők júliusban tárgyaltak a kastélyról. Határozatba foglalták, hogy egyetértenek Peter Paška polgármester véleményével és a jelenlegi feltételekkel kockázatosnak tartják a kastély felújítását. Paška elmondta, ezzel szabad kezet kapott a képviselőktől, hogy ha drámai lesz a helyzet, újra tárgyaljanak.
A galántai eset nem egyedülálló az országban, a környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztérium meghosszabbította néhány projekt befejezésének határidejét. Peter Hajnala, a minisztérium kommunikációs osztályának vezetője a SITA hírügynökségnek elmondta, ha az érintettek nem tudják a szerződésbe foglalt határidőben befejezni a projektet, illetve csak jövőre készül el a munka, akkor az év végéig kiadott költségeket nem kell visszaadni. A városnak tehát öt hónapja maradna a felújításra, amit a kivitelező a tervek szerint nyolc hónap alatt tudna megvalósítani. Takáč Zsolt (Híd), alpolgármester közölte, nem hivatalos forrásokból tudták, hogy a minisztérium engedményt tesz, de ez nem oldja meg a város gondját. „Az a baj, hogy ha aláírjuk a szerződést, később is befejezhetnénk a projektet, de a januártól befektetett összeget már nem téríti meg az unió. Nehéz megmondani, hogy változik-e még a helyzet, de kijelenthetem, hogy a város ebben a formában nem vág bele a projekt megvalósításába” – nyilatkozta lapunknak Takáč.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.