Ekel. A nyitányon vereséggel rajtoltak el, de a folytatásban hétszer győztek, egyszer döntetleneztek, immár négy pont előnnyel állnak az élen az ekeliek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában. Az éllovas legutóbb, a pontvadászat 10.
Turza tündöklése
Ekel. A nyitányon vereséggel rajtoltak el, de a folytatásban hétszer győztek, egyszer döntetleneztek, immár négy pont előnnyel állnak az élen az ekeliek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában. Az éllovas legutóbb, a pontvadászat 10. fordulójában a sereghajtó Podhájska otthonában diadalmaskodott 6:1 arányban. Grajcár Antal védencei a rutinos Turza Ronald találatával már az első percben vezetéshez jutottak. A listavezető gólvágója a folytatásban még három alkalommal rezegtette meg a hazaiak hálóját, ezzel ősszel már tizenhárom találatnál tart.
„Tudtuk, hogy a hazaiak gyengébb játékerőt képviselnek, ennek ellenére úgy léptünk pályára, hogy nem szabad lebecsülnünk őket. Mindenki tudása legjavát nyújtotta. Járattuk a labdát, kerestük egymást, a jobb helyzetben felbukkanó társat igyekeztük helyzetbe hozni. Nekem ezúttal minden összejött, a legjobbkor voltam a legjobb helyen. Örülök a négy gólnak, de még inkább a három pontnak. Most ugyan néhány napig engem dicsérnek, góljaimat veszik számba, de a végelszámolásnál a pontok számítanak, s a bajnoki tablóra mindannyiunk fotója és neve kerül fel – elevenítette fel legutóbbi tündöklését, utalt az ekeliek mezében szerzett bajnoki címére a listavezető egyik meghatározó egyénisége, aki nyáron az ógyallaiaktól tért vissza egykori sikerei helyszínére. – Időközben ugyan megváltozott a játékoskeret, de ezúttal is kiváló játékerőt képvisel a csapat. Szerintem taktikailag mi vagyunk a legjobbak a mezőnyben. Az ellenfelek edzői is dicsérnek bennünket. Nagyon jól érzem magam Ekelen, ahol korábban bajnokcsapat tagja voltam” – emlékezett a kis település alakulatának nagy kiugrására a mesterlövész.
„Turza tündöklése elismerésre méltó, de mivel a foci csapatjáték, ezért az előkészítésben jeleskedő társak közreműködése is kellett a bravúrhoz. Hrabovský, Inczédi, Horváth és Rigó ezúttal az előkészítésben jeleskedett. Önzetlenül kiszolgálták Ronaldot, aki rutinjából a tizenhatosban mesterien profitál. Az edzéseknek, az összetartó kollektívának köszönhetően élre törtünk, régiónkban, fociberkekben ismét ekeli sikerekről beszélnek a drukkerek” – nyilatkozta lapunknak Grajcár Antal, az éllovas trénere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.