Túraklub, ami már több mint 40 éve aktív

A teljesítménytúrára is kortól függetlenül jelentkezhetnek (fotó: Ollé Sándor)
Nagymegyer |

A helyi TJ Dynamo Čalovo sportszervezet egyik szakosztályaként alapult meg a helyi túraklub, melyet olyan emberek alapították, akik csaknem az összes szabadidejüket a túrázásnak szentelték.

Akkoriban Mravúch István és "jobb keze" idősebb Ollé Sándor számtalan eseményt szerveztek, amire az egész országban felfigyeltek. A 80-as években a szlovák televízió Gólok, Pontok, Másodpercek című sportműsor főcímének képsorai közé is beválogatták őket, ezzel népszerűsítve Nagymegyer városát. Ez a fotó a város felszabadulásának évfordulójára rendezett futóversenyt örökítette meg, ami klubjuk alapítóinak első nagyobb szervezése volt. 2003-ban megalapították Nagymegyeri Csigák Turisztikai Klub-ot, mint polgári társulást, így létrejött Nagymegyer egyik legaktívabb, taglétszámát tekintve egyik legnagyobb szervezete, mely később a Szlovák Turisztikai Klubok Szövetségének is tagja lett.

Abban az időben még nem voltunk teljesítménytúrázók, így felmerült a »csigák« név is, amit végül egyöntetűen elfogadtunk.

- emlékszik vissza az alapításra Ollé Sándor, a Nagymegyeri Csigák Turisztikai Klub elnöke.

Nemrég Szlovéniában jártak (fotó: Ollé Sándor)

Hírül viszik a túrázás szépségét

Céljuk a turisztika támogatása és fejlesztése városban és környékén. Fontos tevékenységük, hogy túraútvonalakat jelölnek ki a már bejárt területeken és karban is tartják őket. Járnak gyalogtúrára, a hegységekbe, kerékpározni, valamint a vízitúrákra is, télen pedig elnek.

Klasszikus útvonalaink, melyeket az eddigi 40 év alatt bizonyos időközönként rendszeresen megismétlünk a Zobor és környéke, Alsócsitár, valamint Csitár környéke, a Kis-Kárpátok, vagy Ghymes-vára.

 - teszi hozzá Sándor. Az év szinte minden szakában szerveznek valamiféle nagyobb kirándulást, évszaktól függetlenül. A nyári hónapok kissé csendesebbek, hiszen akkor van a legmelegebb és többnyire akkora szervezik a családok a közös nyaralásokat is.

Évente úgy 40 akciót szervezünk, melyben benne vannak a teljesítménytúrák, a kerékpár- és gyalogtúrák, a járási, a nyilvános túrák és az idősebb korosztály számára szervezett szokásos, minden hónap első szombatján tartott környékbeli túrák is. 

- mondja Ollé Sándor. Szerveznek még közös buszos kirándulásokat, illetve olyanokat is, ahova vonattal mennek. Legutóbb például Tatabánya környékén jártak, év elején pedig Bezovecen. Egyik legnépszerűbb teljesítménytúrájuk a helyi 40 kilométeres Corvin Mátyás teljesítménytúra, ahol egészen Bőstől a Duna mellett, Szapon, Nyáradon, Medvén, Kulcsodon keresztül gyalogolnak haza Nagymegyerig. Nemrég Szlovéniában is jártak a Júliai-Alpokban, mindemellett évente 4-5 alkalommal szerveznek többnapos csoportos kirándulásokat, melyekre mindig nagy az érdeklődés. Általában 35-45 fő az, aki folyamatosan a csapattal tart, ami a többnapos kirándulásokat illeti, ott 20-25 fő az, aki biztosan utazik.

 

Az idősebbeknek is kedveznek

Minden hónap első szombatján főleg az idősebbek, a nyugdíjasok azok, akik rendszerint legyalogolják a környéken a 8 kilométert. Ide csatlakozhatnak persze kisgyermekes családok, fiatalabbak is, lényegében akárkik, akiknek megfelel ez a táv. A klub létszáma meghaladja a 100 főt is. Párkánytól kezdve egészen Pozsonyig minden községből vannak tagjaik, akikkel rendszeresen találkoznak az évzáró gyűlésen.

Ezek a gyűlések azonban most az utóbbi két évben a korlátozások miatt sajnos elmaradtak.

- mondja csalódottan Sándor. Sok nyugdíjas is tagja a klubnak, akik aktívabban szeretnék tölteni mindennapjaikat. Legidősebb tagjuk Kosár Árpád, aki még 80 évesen is részt vesz a hegyi túrákon, de többen vannak olyanok is, akik 70, illetve 80 évesen is még együtt bicikliznek a többiekkel, vagy akár a többnapos kirándulásokhoz is csatlakoznak.

 

Sanyi bácsi-emléktúra

Március végén tartják a Sanyi Bácsi-emléktúrát, amihez a klub nagy része és még sokan mások is csatlakoznak. Sanyi bácsi, a már említett idősebb Ollé Sándor volt az, aki ezeket a túrákat elsőként szervezte meg és abban az időben minden alkalommal az ő túrája volt az évnyitó túra a Dunaszerdahelyi Járásban.

Azokban az években télen nem igazán túráztunk, csak február végével, március elejével kezdtük meg a szezont. Akkoriban ő volt a szervezője és a túravezetője más későbbi túrának is, ami akkoriban lezajlott. Míg édesapám a túrákat szervezte, a zobori származású Mravúch Pista bácsi elnökként segítette a szakosztály munkáját és az adminisztrációs feladatokat látta el. 

emlékszik vissza Ollé Sándor.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?