Több ezer látogató volt az idei vásáron

XXX. Farkasdi Vásár
FARKASD |

Ismét tömegeket vonzott a Farkasdi Vásár. A település 228 éve kapott vásártartási jogot, az újkori vásárt harmincadik alkalommal szervezték meg a község központjában. 

A hagyományokhoz híven számos kultúrprogrammal színesítve rendezték meg a XXX. Farkasdi Vásárt, amely pénteken délután tökből faragott figurák kiállításával kezdődött és vasárnap este Jolly koncertjével ért véget. A színes programok között voltak koncertek, táncos, zenés műsorok, népzene és néptánc, halászléfőző verseny, focimeccsek és a vásári forgatagban helyi, környékbeli és külföldi árusok, termelők kínálták termékeiket. Kürthy Tímea, az árusokért és a vásár lebonyolításáért felelős községi alkalmazott lapunknak elmondta, közel száz árus fordult meg Farkasdon a két nap alatt, akik szombaton és vasárnap 8 és 20 óra között kínálhatták portékájukat a vevőknek. Restár János polgármestertől megtudtuk, hogy már idén szerették volna a vásárt új helyszínen, az egykori nyári mozi felújítás alatt álló területén megszervezni, de mivel nem sikerült befejezni a munkát, ezért maradtak az eddig megszokott helyszínen, a községi hivatal előtti téren és utcában. „A környezetvédelmi minisztériumtól elnyert pályázati támogatásból (https://ujszo.com/regio/megujul-a-falu-kozpontja) már elkezdtük a községháza előtti tér felújítását, az esővíz megtartására szolgáló tartályok, valamint többfunkciós épület építését, ahol lakások és üzlethelyiségek kapnak helyet.

Galéria

A munkálatok még zajlanak, ezért kicsit rendezetlen terepen, de a megszokott helyen valósítottuk meg a vásárt. Annyiban volt más az idei rendezvény, hogy az átépítés miatt máshova került a színpad, az esti koncertekre gyepszőnyeget kellett telepítenünk, illetve az ételt, italt kínáló sátrakat most először a község alkalmazottai működtették. Ezzel szerettük volna a rendkívül megnövekedett kiadásokat, például a fellépők honoráriumát, a színpadtechnika bérlését valamelyest kompenzálni. Már látjuk, hogy a jövőben jobban fel kell készülni a nagy tömegre, most először szerveztük ebben a formában az árusítást, el kell ismerni, hogy tökéletlen volt. A becslések szerint pénteken nagyjából 1500, szombaton 2500 látogató érkezett” – fejtette ki. A polgármester azt is elmondta, hogy a képviselők és a lakosok körében is megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes-e a hagyományokhoz mindenáron ragaszkodni, és a megszokott formában, ilyen nagyszabású, háromnapos vásárt tartani. Úgy véli, a hamarosan Farkasd legszebb utcájává váló helyszínre a jövőben nagyon kell majd vigyázni, hiszen rengeteg munkát, pénzt és energiát fektetnek most bele, hogy a községi hivatal környéke megújuljon. A több ezres tömeg azonban nagy károkat tud okozni, akaratlanul is, de sokszor a nemtörődömség miatt. Restár János szerint túlnőtte magát a vásár, kinőtték a helyszínt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?