Tizenegyen a szoba-konyhás romos házban

Kosár Rozália és népes családjaSomogyi Tibor felvételeMivel nem akartunk váratlanul betoppanni Kosárékhoz, sőt abban sem voltunk biztosak, valóban léteznek, a fotós kolléga kereste fel a családot és beszélte meg a találkozót. Másnap, mielőtt a helyszínre értünk volna, nagy körültekintéssel igyekezett felkészíteni a látványra. – A rendetlenség elképesztő volt. Az asszony ugyan megjegyezte, hogy nyomban nekilát a takarításnak, de varázslónak kellene lennie ahhoz, hogy igyekezetének nyoma legyen. A beszélgetést viszont készséggel vállalja, hátha segíteni tudunk.

Az utca minkét oldalán szép házak, rendezett kertek jelezik, dolgos emberek élhetnek errefelé. Hirtelen egy romos ház, rendetlen udvar tűnik fel, s máris tisztában vagyok azzal, sem a levélíró, sem a kollégám nem túlzott. A kitárt bejárati ajtóban cigarettával a kezében, két iskolás korú gyerek kíséretében megjelent Kosár Rozália. Beljebb invitál bennünket. A sötét konyha sarkában fekhely körvonalazódik, a szoba plafonjából lógó villanykörte gyér fényében dupla ágyat, a falak mentén ugyancsak fekvőhelyeket veszünk észre. Az ablak mellett két egymásra helyezett tévé porosodik, a párkányon két iskolatáska díszeleg. Az asztalon morzsa, egy vajas-szalámis zsemlye maradéka, megbontott cukorkás zacskó... A három szék egyikét nekem kínálja fel Kosár Rozália, a másikon ő foglal helyet, a harmadikra felváltva a két gyerek, illetve a látogatóba érkező szomszéd ül le. Amikor a gyerekek felmásznak az ágyra és belefekszenek a frissen húzott ágynemű közé, Rozália asszony leparancsolja őket onnan.

– Mi régebben Dunaszerdahelyen éltünk, majd amikor eladtuk lakótelepi lakásunkat és megvettük ezt a házat, azt hittük, lassanként megreparáljuk. De valahogy soha nem volt elég pénzünk, aztán a férjem daganatos beteg lett. Három évvel ezelőtt meg is halt. Itt maradtam egyedül, hat gyerekkel, a legidősebb, 1976-ban született fiam ráadásul szellemi fogyatékos. Noha az egyik lányom már elköltözött, nem lett több helyünk, hiszen a nagylányom leányanyaként eddig öt gyereket hozott a világra. A legfiatalabb unokám nincs kétéves, a legidősebb 11, éppen annyi, mint a saját legfiatalabb gyermekem. És ebben a szoba-konyhás házban velünk él a lányom élettársa, az öt unokám apja is, tehát összesen tizenketten vagyunk. A sok fekhelytől mozdulni sem lehet – int az ágyak felé, majd felsorolja, ki hol, kivel alszik. Felnőttek, tinédzserek és kisgyerekek egymás hegyén hátán. Kosár Rozália legyint egyet, a szomszéd pedig másra tereli a szót. – Lehetetlen beosztani az 5560 koronás özvegyi járadékomat, s a 11 éves lányom után járó 540 koronás családi pótlékot. Feri fiam is csak segélyt kap, 1580 koronát, pedig betegségéből kifolyólag járna neki a rokkantsági nyugdíj. A négy felnőtt gyerekem munkanélküli, ám egy fillér juttatást nem kapnak – panaszolja a 47 éves, ám jóval idősebbnek látszó asszony.

Szinte a végszóra, szőke kisgyerekkel a karján toppan a szobába az ötgyermekes leányanya. Bemutatkozás után ő is a pénzhiányra panaszkodik. – Az anyasági járadékom 4100 korona, a családi pótlék 2700 korona. Az élettársam nem dolgozik, segély nem kap. Három gyerekem iskolás, öltöztetésük, etetésük egy vagyonba kerül – mondja, idegesen rágyújt, majd hozzáfűzi: „ez a kettő most éppen beteg. Az orvos is pénzbe kerül.” Arra gondolok, nem volna e okosabb, ha a család felnőtt tagjai lemondanának a dohányzásról, a megtakarított pénzből esetleg fedezhetnék a fontosabb kiadásokat. Például kimeszelhetnék a füsttől fekete falakat, bevakolhatnák az ablak körüli málló falat. Rozália asszony mintha olvasná a gondolataimat. Rossz állapotban van a lakás, meszelni kellene, mondja. Kilátástalan helyzetét azonban az is nehezíti, hogy kölcsönt kell törlesztenie. Kért segítséget a szociális osztályon, de elutasították, mert nem jogosultak a lakástámogatásra. – A község ugyan segít, amiben tud, nem mondhatok egy rossz szót sem a polgármester asszonyra, de anyagi segítséget nem kapunk. Az már csak ráadás, hogy szívinfarktusom volt – panaszolja.

Nemcsak a hallottak miatt borsózik a hátam, hanem a hidegtől is. A téli hónapokban nem lehetett egyszerű feladat meleget varázsolni – jegyezzük meg. – Fával fűtöttek, de már elfogyott – szólal meg a szomszéd. Arra kell gondolnom, vajon ilyen körülménynek között, a hidegben hogyan, hol mosakodnak? Meg arra, hogy Kosárné lánya miért szüli egymás után a gyerekeket?! Nem lehet érv, hogy a fogamzásgátlás pénzbe kerül, hiszen ha jut pénz mobiltelefonra, körömlakkra, szemfestékre... – dühöngök magamban. Eszembe jut egy évekkel ezelőtti történet, amikor ugyancsak egy sokgyermekes, örökös pénzhiánnyal küzdő házaspár kifejtette: azért gyakori náluk a gyermekáldás, mert a szeretkezés számukra az egyedüli örömforrás.

Kosáréktól elbúcsúzunk, s megígérjük, utánanézünk annak, mit lehet tenni érdekükben. Főleg a gyerekek miatt.

Huszár Mária polgármester asszony szerint Kosár Rozália és népes családja helyzete valamivel jobb lehetne, ha ők maguk többet tennének. – Tény, hogy egyszeri anyagi kisegítést a községi hivataltól nem kapnak sem ők, sem mások. Kosárék a hat gyerekkel 1998-ban költöztek Nagyabonyba, s már akkor is kevésnek bizonyult a szoba-konyha. A ház szintén romos volt, az eltelt évek alatt állaga csak romlott. Ismerem a családot, tisztában vagyok nehéz helyzetükkel, ennek ellenére állítom: nem kell pénz ahhoz, hogy rendet tartsanak a lakásban, az udvaron. A közelükben élők nem egyszer jelezték, hogy az udvarra kihajított hulladék miatt bogarak, férgek lepik el a környéket, olykor a bűz is elviselhetetlen, és persze a romos ház látványa sem szívderítő. Több nagyabonyi család anyagi helyzete siralmas, de ha szegényes is a berendezésük, ügyelnek a tisztaságra – mondta a polgármester.

– Nagyon sajnálom Kosárné három unokáját, de míg tavaly ingyen étkeztettük őket, az idén az összeg felével hozzá kell járulniuk a kiadásokhoz. Jelenleg a három gyerek azért nem kosztol az iskolai étkezdében, mert 2 hónapos elmaradásuk van, a szülők 1600 koronával adósak. Sajnos, Kosárné 11 éves kislánya egyáltalán nem hajlandó enni a többiekkel, pedig véleményem szerint szüksége lenne rá. Nyíltan ki kell mondanom, hogy a gyerekek tisztálkodása sem megfelelő. Amikor tarthatatlan a helyzet, mi, itt az iskolában látjuk el őket tiszta ruházattal, élelemmel. Ha figyelmeztetjük a gyerekek édesanyját, törődjön velük, azt állítja, ők mindent megtesznek, de a körülményeik... – tudatta őszintén Szalay Piroska, az iskola igazgatónője.

A polgármester asszony segítségével megpróbáljuk kideríteni azt is, milyen segélyre jogosult a Kosár család, illetve az ötgyermekes leányanya. A szociális hivatal alkalmazottja alátámasztja azt, amit Huszár Mária tudomásunkra hozott: a munkanélküliként nyilvántartott Rozália asszony elmulasztotta a rendszeres jelentkezést, ezért törölték a listáról. Nincs tudomásuk a családnak nyújtott kölcsönről sem, okirat nélkül nem képesek felvilágosítást adni. A szellemi fogyatékosnak mondott Feri állapota nem annyira súlyos, hogy ne dolgozhatna. Már tíz éve munkanélküliként tartják nyilván, ám jelenleg decembertől betegállományban van, így többet hoz a konyhára, 3080 koronát kap havonta. – Községünk 1300 lelket számlál, s azok, akik meg akarják emelni a család bevételét, közhasznú munkára jelentkezhetnek – folytatta Huszár Mária. Emiatt a Kosár család egyetlen tagja még soha nem kopogtatott be a hivatalba. – Állítom, a nehéz körülmények között élőknek, a nélkülözőknek nemcsak siránkozniuk kellene sorosuk felett, hanem igyekezniük is. Tudom, keményen hangzik, de a segélyt, a járadékot nem szabadna élvezeti cikkekre, kozmetikumokra fordítani. Mindezek ellenére, ha Kosárné felkeres, személyesen elkísérem a szociális hivatalba, és megtudjuk, mit kell tennie azért, hogy esetleg támogatást kapjon – ígérte a polgármester asszony.