Tíz vállalat jelentett be leépítéseket

Kassa |

<p>A múlt év októbere óta tíz vállalat jelezte a munkaügyi hivatalnak, hogy megválik alkalmazottainak egy részétől. Összesen 1800 munkahely van veszélyben.</p>

Igor Jakeš, a kassai munkaügyi hivatal szóvivője úgy nyilatkozott, eddig 200 munkahelyet szüntettek meg és 106 személy regisztráltatta magát munkanélküliként. Tömeges elbocsátásokra két cég készül április és június között.

Az egyik a HS-Ingreal Rt., mely 38 alkalmazottjától válik meg. A cég 2002 óta van jelen Kassán, elsősorban építkezési munkákat végzett a régióban. Ennél több embert készül utcára tenni egy magát egyelőre megnevezni nem kívánó textilipari cég. Összesen 189 munkahelyet szüntetnek meg a nyáron, ami egyben a cég megszűnését jelenti. A szóvivő nyilatkozatából kiderült, jelenleg 159 szabad munkahely van, ami a múlt évhez képest csökkenést jelent.

Elsősorban az építőipar és gépipar kínálatai tűntek el a munkaerőpiacról, ám Jakeš azt is hangsúlyozta, hogy az egyes cégek nem kötelesek jelenteni a hivatalnak a betöltetlen munkahelyeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?