Tavasztól állandó fogadóiroda lesz a komáromi központi erődben (GALÉRIA és VIDEÓ)

komáromi erőd
Komárom |

Számos elemből álló fejlesztés fejeződött be a komáromi Újvárban: az új turistaszezonban nyit majd az új fogadóiroda és jegypénztár, emellett pedig több újdonság is vár majd az idelátogatókra.

A komáromi központi erődöt felkereső látogatók évek, sőt évtizedek óta panaszkodnak arra, hogy nehézkes a várba való bejutás. A látogatásokhoz eddig a Lipót-kaputól mintegy 200 méterre található irodában kellett bejelentkezni. Tavasztól azonban ez már a múlté lesz, hiszen az új jegypénztár immáron közvetlenül a főkapu után, a laktanya földszinti részében kapott helyet.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló, 995 ezer eurós (ebből csaknem 100 ezret tett ki az állami támogatás, 50 ezret pedig a városi önrész) összköltségű INTERREG-projekt részeként számos újdonság valósult meg a váron belül. Az eredményeket a projekt egyik belső menedzsere, a Kulturális, Idegenforgalmi és Műemlékvédelmi Osztály munkatársa, ill. a Pro Castello Comaromiensi (PCC) igazgatója, Ozimy Andrej mutatta be a zárórendezvényen. Az iroda és jegypénztár közvetlen közelében mosdókat alakítottak ki, 150 méter hosszan pedig megújult a laktanya homlokzata is. Mivel az áramellátáshoz szükséges trafóállomás kiépítését az ármaszolgáltató vállalat vállalta magára, ezért mintegy 300 ezer euró szabadult fel a rendelkezésre álló kereten belül. Ennek köszönhetően útfelújítást, az erőd méretarányos makettjét és egy audiorendszert alakítottak ki a Lipót-kapunál. Ezek mellett régészeti kutatás is folyt a laktanya körül, ahol az eredeti utakat maradványait keresték – noha utóbb kiderült, lényegében véve sikertelenül, hiszen a korábbi átépítések nagyrészt tönkretették ezeket. Újratervezték az erőd weboldalának arculatát is, amely ennek köszönhetően jelentősen korszerűbb kinézetet kapott. A sáncokról eltávolították az invazív növényeket, ill. újrafalaztak több szellőzőnyílást és kéményt. Végül új promóciós anyagokat és irodai kellékeket is szerkesztettek.

Galéria

Keszegh Béla (független) polgármester a zárórendezvényen elmondta, a műszaki fejlesztéseknek köszönhetően 2024 augusztusában egy olyan előadó léphet majd fel az erődben, aki a Puskás Arénát is többször megtöltené. Tavasszal a hajógyártásról szóló időszakos kiállítás nyílik majd a laktanyában, ill. rövidesen elindulhat a magánvállalkozók által üzemeltetett kézműves sörfőzde is. Vizeli Csaba, a Monostori erőd ügyvezető igazgatója röviden beszámolt a projekt magyarországi részéről is. Ott 500 ezer euró összértékben fejlesztették az Igmándi erődöt, amelynek családbarát és szabadidős szerepet szánnak. Végül Gráfel Lajos, a PCC korábbi igazgatója méltatta a Újvár fejlesztését. Többek között emlékeztetett, annak idején ő és az azóta már elhunyt Jakab Béla mérnök alakították ki a fogadóiroda koncepcióját – így ez egy nagyon szép példa arra, „hogy egy idősebb generáció valamit elkezd, leteszi az alapokat, majd jön egy fiatal generáció, amely továbbfejleszti azt”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?