Tart a vita a Köztársaság térr

Losonc. Tavaly év végén még ötezren tiltakoztak aláírásukkal a losonci Köztársaság tér eladása ellen.

Éppen ezért meglepő, hogy a városi hivatal által szétküldött tízezer darab ívből csak százhuszonhármat küldtek vissza a losonci polgárok.

Tavaly a losonciak azért tiltakoztak, mert a városvezetés a Köztársaság tér eladását tervezte, az akkori elképzelés szerint jórészt kereskedelmi célokra építették volna át Szlovákia egyik legnagyobb belvárosi terét. A több mint kéthektáros terület jelenleg kihasználatlan, ráférne egy alapos felújítás, erre azonban saját forrásból képtelen lenne Losonc városa. A tavalyi tiltakozás eredményeként annyit sikerült elérnie a tér megmaradását szorgalmazóknak, hogy a városvezetés megváltoztatta korábbi, az eladásról szóló határozatát és ankét formájában kikérték a városlakók véleményét. A válaszadók azt szeretnék, ha a zöldterület továbbra is pihenőhelyként szolgálna. Nem szívesen látnának ezen a helyen egy újabb bevásárlóközpontot vagy többfunkciós épületet.

A városháza által készített felmérés szerint legfeljebb a kéthektáros terület egyharmadát lehetne valamilyen módon beépíteni, a többi felületet a losonciak továbbra is parkként képzelik el. A tavalyi tiltakozást kezdeményező civilek a közvéleménykutatás eredményét, a mindössze 123 kitöltött kérdőívet a kiküldött tízezerhez képest nem tartják kudarcnak. Továbbra is eredeti elképzelésük, a tér jelenlegi állapotához hasonló megoldás mellett teszik le a voksot. Milan Marko, Losonc polgármestere korábban azt nyilatkozta, a losonci Köztársaság térnek mindenképpen új arculatot kell kapnia. A polgármester szerint egy városközpontban lévő tér éke kell hogy legyen a településnek, ami a Köztársaság térről ma nem mondható el. Milan Marko véleménye az, hogy Losoncnak egy zöldfelületekkel, vízi atrakciókkal tarkított térre van szüksége, ahol kisebb épületek is elférnek, és természetesen a parkolás is lehetséges. A tér további sorsáról az önkormányzat dönt még az idén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?