Tarolt a halál a hegyekben

Magas-Tátra |

<p>December 23-ától máig 152 baleset történt a szlovákiai hegyekben, ebből hét halálosnak bizonyult. Továb hat haláleset történt a Tátra lengyel oldalán &ndash; közölte Jozef Janiga, a Hegyi Mentőszolgálat igazgatója.&nbsp;</p>

Janiga szerint ez a szám rendkívül magas, egyben riasztó.  Az esetek közös nevezője, hogy az áldozatok megcsúsztak, majd több tíz vagy száz métert sodródtak vagy zuhantak. Az esést általában sziklák fogták fel, az áldozatok azonnal életüket vesztették. Janiga elmondta, a hegyi menedékházakhoz vezető utak ugyan járhatóak, de felületük jeges. Aki magashegyi túrára indul, mindenképpen vigyen magával legalább túrabotot, de a hágóvas is indokolt.  Janiga elmondta, a túraösvényeken a turisták biztonságban vannak, a nyílt terepen viszont akadhatnak problémák. A megcsúszás még a tapasztalt hegymászók számára is komoly veszélyt jelent. „A legnagyobb veszélyben az úgynevezett pszeudohegymászók vannak, akiknek akár minőségi felszerelésük is lehet, de nem tudják, hogyan kell használni. Az Alacsony-Tátrában a viszonyok nem alkalmasak a síalpinizmusra. A hegygerincen nincs hó, nem lehet sível közlekedni, csak hágóvasakkal” – mondta Janiga. A hegyi mentők elmondták, a síalpinizmus sem veszélytelen, a sportolónak síléccel a hátán gyakran kilométereket kell gyalogolni a jeges, fagyott havon, mire eléri az ideális terepet. Út közben is érheti baleset.  A mentőszolgálat figyelmeztet, bár a napokban mérsékelt felmelegedés várható, a hetek-hónapok óta megfagyott jeges hóra ez nem lesz hatással, így mindenki fokozott óvatossággal közlekedjen a hegyekben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?