Tarnóci baleset: Büntetőeljárás indult az egyik sofőr ellen

Tarnóci baleset: Büntetőeljárás indult az egyik sofőr ellen

A Liptószentmiklósi Járási Rendőrkapitányság nyomozója a szerdai tragikus balesettel összefüggésben büntetőeljárást indított egy VW Transporter típusú furgon 39 éves sofőrje ellen emberölés és testi sértés gyanújával.

A balesetben, amely a liptószentmiklósi járásbeli Tarnóc (Liptovský Trnovec) határában történt, négy gyerek és egy felnőtt életét vesztette.

„A baleset körülményeit tovább vizsgálják, a vizsgálatba igazságügyi szakértőket is bevontak” – közölte a rendőrség.

Jana Balogová, a zsolnai kerületi rendőrkapitányság szóvivőjének korábbi beszámolója szerint két furgon karambolozott. A szlovák rendszámú gépkocsiban kilenc személy, köztük öt gyerek, a másik, német rendszámú, szintén Volkswagen (VW) Transporter típusú furgonban három személy utazott. Az előbbi jármű az ütközés következtében lerepült az útról. Négy, 6 és 11 év közötti gyerek, valamint egy 43 éves felnőtt a helyszínen életét vesztette. A német rendszámú furgon utasai csak könnyebben sérültek meg.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?