Régió

Szúnyoginvázió: a szaktárcához fordultak segítségért a Komáromi járás települései

Komárom, Gúta, Ógyalla | Kérvénnyel fordult Sólymos László környezetvédelmi miniszterhez a Komáromi Járás Városainak és Falvainak Társulása, hogy a tárca a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan anyagi támogatással járuljon hozzá a szúnyogirtáshoz a járás területén.
V. Krasznica Melitta

2019. június 24. 14:36

Komáromban a földi permetezés már több mint két hete tart, a héten pedig már légi irtás is lesz (A szerző illusztrációs felvétele)

A kérvényben egyebek között kifejtik, hogy a járásban kiterjed vizes, mocsaras területek találhatók, ami kedvez a szúnyogok szaporodásának, és az invázió szinte minden települést érint. Az irtás pedig úgy lenne igazán hatékony, ha komplex módon kezelnék. Keszegh Béla, a társulás elnöke, Komárom polgármestere lapunknak elmondta, egyelőre semmilyen visszajelzés nem érkezett levelükre a minisztériumból.

Tomáš Ferenčák, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője érdeklődésünkre kifejtette: a szúnyoginvázió problémájának megoldása elsősorban az önkormányzatok feladata, de a tárca indokolt esetben, lehetőségeihez mérten segítő kezet nyújthat. Természetesen mindig tekintettel a környezetvédelmi szempontokra. Erre a tárca a társulásnak írt válaszlevélében is utal. A szóvivő egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az Enviromentális Alapnál lehet támogatásért folyamodni a rovarok csapásszerű elszaporodásával összefüggésben. A támogatást kérvényezhetik települések, megyei önkormányzatok, de jogi személyek érdekképviseleti szervei is. A kérvénynek tartalmaznia kell a regionális közegészségügyi hivatal állásfoglalását arról, hogy a rovarok valóban csapásméretű (kalamitás) elszaporodása fenyeget.

Komárom költségvetésében eredetileg 30 ezer euró volt elkülönítve szúnyogirtásra, de a június 27-i ülésen a hivatal az összeg megduplázására vonatkozó javaslatot terjeszt az önkormányzat elé. A földi permetezés már több mint két hete tart, a héten pedig már légi irtás is lesz. A város honlapján is közzétett értesítés szerint a légi szúnyogirtást június 26-án, szerdán reggel 5 és 7.30 között, valamint 19 órától napnyugatáig végzik, az egész városban, beleértve a külterületeket is. Arra figyelmeztetik a lakosokat, hogy a jelzett időszakban lehetőség szerint ne tartózkodjanak a szabadban, csukják be az ablakokat, ne hagyjanak kint élelmiszert, a kertekben szedett termést gondosan mossák le.

Gútán idén már kétszer permetezték a szúnyogokat. Finta Zoltán hivatalvezetőtől megtudtuk, a város költségvetésében 15 ezer eurót hagytak jóvá erre a célra, amiből eddig 4700 eurót használtak fel. „A város katasztere 550 hektáros, eddig két földi permetezést végeztünk, hamarosan repülőgépes permetezést is tervezünk” – tájékoztatott Finta Zoltán. Ógyallán az általános szolgáltatásokra elkülönített tételből fedezik a szúnyogirtást, eddig egyszer permeteztek, 1680 euró ráfordítással. Azt még nem tudni, lesz-e további permetezés. „Bár a múlt heti testületi ülésen felmerült a kérdés, a képviselők nem hoztak erre vonatkozó határozatot” – mondta Adriana Kasášová hivatalvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Összefogásra buzdító akciók

A DAC célja újra Európa

Nem üzemeltet tovább sürgősségi egészségügyi állomásokat Szlovákiában a Falck

Jövőre kezdődhet az idegenrendészet dunaszerdahelyi fiókjának felújítása

WHO: Magas cukortartalmúak és a babák számára nem megfelelőek a bébiételek

Nagy meleg, száznál több futó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?