Szlovák atomocska

1984-et írtunk, amikor az egykori Mohi település helyén a csehszlovák építők szovjet segédlettel lerakták az atomerőmű alapkövét. A csodaszép világ reményében egy akarattal épített létesítmény első és második blokkja annak rendje s módja szerint el is készült, s nagyjából egy évtizeddel a rendszerváltás után, 1998-ben, illetve 2000-ben üzembe is helyezték. A harmadik és negyedik blokk építése 1992-ben pénz hiányában megrekedt, s 2008-ban kapott csak új lendületet az Enel SpA színrelépésével, mely a Slovenské elektrárne Rt. 66 százalékos többségi részvénytulajdonosaként felkarolta a kallódó „szlovák atomocska” ügyét. Egy éve, 2008 novemberében rohanták le újfent a munkagépek a terepet; a tervek szerint az építkezésen „csúcsidőben” három és fél ezer ember dolgozik majd, hogy 2013 végére elkészüljön az erőmű – hacsak közbe nem jön valami. Például az, hogy a beruházás hazai, illetve határon túli ellenzőinek érvei termékeny talajra hullnak, aminek nem adok nagy esélyt. Aki ott volt a hazai, illetve határainkon túli közmeghallgatások valamelyikén, s tapasztalta azt a „lazaságot”, mellyel a hatásvizsgálati eljárásnak ezt a törvény garantálta részét tájainkon kezelik, megérti aggályaimat.

Megérti ugyanakkor azt is, hogy az 1986-os csernobili katasztrófa, valamint az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőműben történt három baleset után Európa közepén nem a legszerencsésebb dolog a XX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben kifejlesztett szovjet technológiával atomerőművet építeni.

Beszélünk róla

Az ügy más ponton is sántít – az építkezési engedélyt például a lévai Járási Nemzeti Bizottság adta ki 1986. november 12-én, s egy olyan, ennél is régebben készült hatástanulmányra támaszkodik, melynek eredményei ma már megkérdőjelezhetők. Igaz, készült azóta más környezeti hatástanulmány – olyan ügynökségek felmérései alapján, melyek (jó)létüket az atom-lobbinak köszönhetik. A Törvénytár 24/2006-os jogszabálya kész helyzet elé állítja a szlovák Atomfelügyeleti Hivatalt is, hiszen kimondja, hogy a kérvények beterjesztését követő hat hónapon belül a hivatal „köteles kiadni az engedélyt az atomerőmű üzembe helyezésére”. Mindezek tükrében fölöslegesnek, egyszersmind képmutatásnak tűnhet, ha az ügyben érdekelt cégek és önkormányzatok közmeghallgatást hirdetnek – de hát a törvény betűjének eleget kell tenni. Az MO34-projekt (vagyis a Mohi 3-as, 4-es blokk) ügyében rendezett „dzsembori” 2009. szeptember 18-án zajlott Pozsonyban az Enel SpA és a Slovenské elektrárne Rt. legfelsőbb vezetőinek, a környezetvédelmi és a gazdasági tárca államtitkárainak, valamint további „érdekelt” személyek és intézmények részvételével. A körülbelül száz-kétszáz fős közönség hősiesen viselte a háromórás, vetítéssel egybekötött bevezetőt, melyből kiderült: ami Mohiban készül, az a földkerekség legzöldebb beruházása, majd az ezt követő sajtótájékoztatón egyéb dolgok is kiderültek. Giancarlo Aquilanti, az MO34 projekt-menedzsere például a sajtó aggályait eloszlatandó elmondta, hogy az atomerőművek sorában jól érzékelhető fejlődési tendencia mutatkozik. Idézem: „… a hármas és a négyes blokk korszerűbb lesz, mint az egyes és a kettes volt, azok meg modernebbek a bohuniceieknél, és így tovább. Így van ez – minden atomerőmű korszerűbb az elődjénél.”

Az építmény közvetlen közelében lévő hat község lakosainak bátorságát Jozef Havlík, Garamkálna polgármestere bizonygatta, aki kijelentette: „Nem félünk az erőműtől és annak esetleges káros hatásaitól. Lakosaink kilencven százaléka támogatja a projektet, s csak tíz százalék ellenzi, illetve nem foglalt állást. Számunkra ez munkalehetőséget, hosszú távú bevételi forrást jelent.”

Szóljanak neki!

Hogy mit jelent a beruházás az ország számára, azt Peter Žiga, a gazdasági minisztérium államtitkára fejtette ki bővebben.

„Azzal, hogy le kellett állítani a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű két blokkját, Szlovákia elektromos energia-exportőrből importőrré vált – mondta. – A mohi erőmű hármas és négyes blokkjának megépítése az ország 2008-ban kidolgozott hosszú távú energetikai stratégiája szempontjából is fontos, hiszen ez számol azzal az energiamennyiséggel, melyet a két blokk 2012-től, illetve 2013-tól előállíthat.”

Jaroslav Jaduš környezetvédelmi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem terén Szlovákia teljesítette vállalt kötelezettségeit. „A média és néhány szomszédos ország nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a közmeghallgatást feszült légkörben kelljen megtartanunk” – mondta. Mohi ügye Jaduš szerint sokaknak „jól jön”, hogy politikai visszatérésüket megindokolják.

Ehhez hasonló, minden konkrétumot mellőző választ kaptak a sajtó és a civil szféra képviselői arra a kérdésre is, hogy mi lesz a Mohiban, illetve Apátszentmihályon keletkező atomhulladék sorsa. Sehol a világon ugyanis nem sikerült még megnyugtató választ és kielégítő gyakorlati megoldást találni a használata után ezredéveken át sugárzó, kiégett fűtőanyag elhelyezésére. Az érvényben lévő nemzetközi jogszabályok értelmében az atomhulladék külföldre szállítása tilos, tárolásáért az adott állam felel. Egy szlovák szaklap szerint az apátszentmihályi, valamint mohi erőmű blokkjainak leállítása és felszámolása 6,63 milliárd (!) euróba, „régi pénzben” 200 milliárd szlovák koronába fog kerülni, s ezt természetesen az adófizetők zsebéből húzzák majd ki. Úgy tűnik, a gazdasági minisztériumban azonban ezért senkinek sem fáj a feje.

„Időről időre el kell valahol helyezni az atomhulladékot – nyugtázta Peter Žiga államtitkár. – Hogy külföldre kerül-e, vagy földalatti tárolókat építünk, arról egyelőre nem rendelkezik az ország hosszú távú energetikai programja. Az viszont tény, hogy az atomhulladék elhelyezéséért az erőmű üzemeltetője felel.”

Eresszék ki a gőzt

Az építendő harmadik és negyedik blokk technológiájáról Jozef Križan villantott fel néhány érdekes részletet. Ő ma azon kevesek egyike, akik sem az atom-, sem a zöld-lobbinak nem dőltek be – véleménye így viszonylag függetlennek tekinthető.

„Ez az atomerőmű muzeális, archaikus és veszélyes, hiszen a hetvenes években tervezték – mondja. – Semmilyen körülmények között nem felel meg a nyugat-európai biztonsági normáknak, még ha a beruházó szakemberei bizonygatják is, hogy kisebb módosításokkal teljesen biztonságos. Egy hasonlattal élve: olyan ez, mintha Trabanttal akarnánk utolérni egy Rolls Royce-t, Masserati-t, Bentley-t vagy Mercedest – szóval teljességgel lehetetlen.”

A külföldi magánberuházóval „egy akarattal építő” magas rangú szlovák állami hivatalnokok igyekezete kapcsán Križan úr megjegyzi: az atomerőmű-építés kőkemény biznisz, hiszen nagy volumenű megrendelésekről van szó, s a kedvezményezettek valamilyen szinten biztosan meghálálják a politikusok igyekezetét. Másrészt az energetikai ágazatban a jutalékok, részesedések nagyságrendje eléri a beruházás értékének 10-15 százalékát – a segítő szándék euróban kifejezve így százmilliókat érhet.

Ľubica Kupke-Šipošová mérnök, az Energia 2000 Polgári Társulás képviselője szerint semmi sem indokolja, hogy Szlovákia az atomerőműveket más technológiák fölé helyezze. Jó példa erre az Apátszentmihány mellett lévő Maniga (Malženice) határában épülő gáz-gőz körfolyamatú erőmű, melyet a Siemens és az E.On épít, összesen 222,4 millió euróból. Teljesítmény tekintetében felveheti majd a versenyt az atomerőmű egyik blokkjával, s ha kiszolgál, nem kell további milliárdokat áldozni a felszámolására. Ráadásul „katasztrófabiztos” – ha a földrengésveszélyes törésvonalon fekvő térségben ismét megmozdulna a föld, mint például 1976-ben, 2004-ben és 2006-ban (amikor a 3,4-es erősségű rezgés epicentruma mindössze 13 kilométerre volt Mohitól), legfeljebb kieresztik a gőzt a levegőbe.

A határon túl sem tetszik

A mohi erőmű ügye közben nemzetközi dimenziót öltött, hiszen Ausztria és Magyarország is jelezte, bele akar szólni a hatásvizsgálati eljárásba. Bécsben szeptember 25-én, Esztergomban október 12-én zajlott a közmeghallgatás, mely során egyebek közt szóba került a betonkonténment, azaz vasbeton burkolat kérdése is, mely egy esetleges légi katasztrófa vagy támadás során megvédené a reaktorokat. A beruházó ezek megépítését Pozsonyban szükségtelennek nevezte, elhanyagolandónak vélve egy ilyen esemény bekövetkeztének valószínűségét. A résztvevők nehezményezték azt is, hogy a mohi erőmű legfeljebb egy hatos erősségű földrengésnek tudna ellenállni, holott a térségben 7,2-es is előfordult már.

Közben – hogy a szó ne álljon – a Greenpeace aktivistái „Stop Mochovce” feliratú transzparensükkel megmászták a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria-híd vastraverzét. Lapzártáig nem kaptunk hírt arról, hogy ezen vagy más körülmény hatására Mohiban leállt volna az építkezés.