SZASZÁK GYÖRGY
Kassa.
Szentmise, sport, folklór – Európai Napok Mecenzéfen
Kassa. A Szlovákiai Cseh Egylet, a Cseh Köztársaság Kassai Főkonzulátusa a Magyarországi Szlovákok Önkormányzatával, valamint Stós, Felsőmecenzéf, Torna és Sároskőszeg önkormányzatával – Rudolf Schuster, Szlovákia köztársasági elnökének és Pavel Dostál, a cseh kormány kulturális miniszterének védnöksége alatt – május 8–9-én Európai Napokat rendeznek Mecenzéfen. Amint arról Vladimír Veteška, a kassai cseh főkonzul a tervezett rendezvénnyel kapcsolatos sajtóértekezletén beszámolt, a mecenzéfi rendezvénnyel az az elsődleges céljuk, hogy mindenekelőtt azokat az összekötő kulturális értékeket mutassák fel, amelyek az Európai Unióhoz csatlakozott új tagállamokat összekötik. Mint mondta, Mecenzéfen leginkább a visegrádi négyek kultúráját akarják prezentálni. A szervezők a mecenzéfi Európai Napokra Rudolf Schuster köztársasági elnököt is várják. A szombaton délután két órakor kezdődő műsorban cseh, német, szlovák folklórcsoportok, valamint énekkarok és táncegyüttesek lépnek fel. Magyarországról, Sátoraljaújhelyről az ottani szlovák nemzeti kisebbség Zemplínčatá nevet viselő néptáncegyüttese jön Mecenzéfre. Vasárnap délelőtt a rendezvény résztvevői ünnepi szentmisén vesznek részt a helyi templomban, majd délután az anyákat köszöntik kultúrműsorral. Ezzel párhuzamosan egy labdarúgó mérkőzést is rendeznek, melynek során a helyi csapat a tornaiakkal méri össze erejét.Rudolf Schuster köztársasági elnök és Pavel Dostál cseh kulturális miniszter védnöksége alatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.