Spórolnak a vízzel a keletiek

Kassa |

<p>Kelet-Szlovákiában nem emelkedik jövőre a víz- és csatornadíj. Egy köbméter víz továbbra is 2,56 euróba kerül.&nbsp;</p>

„Idén ősszel kérvényeztük az Árszabályozási Hivatalnál, hogy ne emeljék az illetéket, ugyanis a jelenlegi víz- és csatornadíj teljes mértékben fedi a kiadásokat” – közölte Aneta Gašparíková, a Kelet-szlovákiai Vízművek gazdasági igazgatója. Keleten személyenként havi 1,31 eurót kell fizetni egy köbméter ivóvízért valamint 0,9 eurót egy köbméter szennyvíz elvezetéséért. Ez egy négytagú családnál átlagban 247,80 euró kiadás évente. A kelet-szlovákiai lakosok harminc százalékkal kevesebb vizet fogyasztanak, mint az ország többi részében élők. Egy keleti lakos átlagban 64 liter vizet használ el naponta, tehát évi 24 köbmétert. A szlovákiai átlagfogyasztás pedig napi 34 köbméter körül van. Aneta Gašparíkovától megtudtuk, mivel nem változnak az összegek, a Kelet-szlovákiai Vízművek munkatársai nem végeznek rendkívüli vízóra-leolvasást a jövő év elején. A tervek szerint 2016-ig nem emelik sem a víz- sem a csatornadíjat. A Kelet-szlovákiai Vízművek idén ünnepli megalakulása tízedik évfordulóját, ebből az alkalomból meglepetéssel készült. Nem bünteti meg azokat, akik május 28. és június 29. között önként bejelentették, hogy illegálisan vezették el a szennyvizet a közcsatornákba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?