Sorházakat építenének a Luník IX-en

Kassa |

<div>Nagyjából 50 család költözhetne be azokba a Luník IX lakótelepi sorházakba, melyek építését a közeljövőben szeretné megkezdeni a város. Az ötlet Marcel Šaňától, a negyed polgármesterétől származik.</div><div>&nbsp;</div>

A Luník IX lakótelepet a hetvenes évek végén kezdték építeni a repülőtéren dolgozók, a katonaság, illetve a rendőrség munkatársai részére. Ma már csak romák lakják. Kezdetben a város Tábor részének a felszámolásakor telepítették ide a romákat, aztán azokat is ide helyezték át, akiknek közüzemi tartozásuk volt. A tömbházak nagy része mára már lakhatatlanná vált, egy részüket le kellett bontani. A lakók nagy része nem volt bejelentve, nem járt nekik pótlakás, fabódékat tákoltak össze maguknak. A legutóbbi önkormányzati ülésen erre a helyzetre keresték a megoldást a képviselők. Marcel Šaňa, a Luník IX polgármestere kész tervvel állt elő. „Olyan sorházakat szeretnénk építeni, amely bérlői rendszeres felügyelet alatt állnának, ami azt jelenti, hogy az ingatlanban vagy a környezetben okozott károkért maguk felelnének. Eddig azért nem tudtunk lépéseket tenni, mert a kunyhókból álló tábor alatti terület és a Hrebendová utcában lebontott panelházak nem voltak az önkormányzat tulajdonában” – közölte lapunkkal a polgármester. Hozzátette, a szeptemberi ülésen végre döntés született, a képviselő-testület jóváhagyta az említett terület bérbe adását a Luník IX városrész önkormányzatának lakásépítés céljára. „A tervek szerint összesen 26 földszintes, vagy ha sikerül, 52 emeletes épületet emelnénk, amelyben 26, illetve 52 családot tudnánk elhelyezni. Az építkezést európai uniós támogatásokból, egy részét pedig saját költségvetésből finanszíroznánk” – magyarázta Šaňa. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?