Sóbarlang Szentpéteren is

A jövendő perbetei elsősök a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége közvetítésével a Pázmány Péter Alapítványnál megpályázott pénzből tanszer- és tankönyvcsomagot, valamint tornafelszerelést kapnak. Ugyancsak ebből a pénzből egyhetes nyári játszóházat szerveznek az óvodások és alapiskolások részére.

A jövendő perbetei elsősök a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége közvetítésével a Pázmány Péter Alapítványnál megpályázott pénzből tanszer- és tankönyvcsomagot, valamint tornafelszerelést kapnak. Ugyancsak ebből a pénzből egyhetes nyári játszóházat szerveznek az óvodások és alapiskolások részére.

Perbete: Összesen 36 gyermek látogatja a kétosztályos perbetei magyar óvodát, közülük idén 16-an ballagtak. Szeptemberben 15 új óvodást várnak, tehát stabilizálódni látszik a 35 körüli létszám. „Ezelőtt ebben az óvodában mindig telt ház volt, ami csoportonként 20-22 gyermeket jelent, úgy látszik, most ért el bennünket a csökkenés” – mondta Kollár Erzsébet igazgató. Az intézmény bekapcsolódik az Egészséges óvoda programba, a szülők egész év folyamán sok zöldséget, gyümölcsöt adományoznak az intézménynek.

Szentpéter, Iskola utcai óvoda: A kétosztályos óvodában egy magyar és egy szlovák csoport működik, az előbbi 17 gyermekkel. A 6 ballagó helyébe szeptemberre 6 újonnan érkezőt várnak. „Nevelési intézményünk mind az Egészséges óvoda, mind a Lépésről Lépésre programba bekapcsolódik, ez utóbbi elsősorban a saját tapasztalatokon alapuló ismeretelsajátításra épül – tudtuk meg Bombek Éva igazgatónőtől. – Nagyon jó a kapcsolatunk a szomszédságunkban található alapiskolával, a nagycsoportosok rendszeresen járnak számítógépes oktatásra, és kihasználjuk az iskola új tornaterme nyújtotta lehetőségeket is.”

Szentpéter, Pince utcai óvoda: A magyar osztályt látogató 22 gyermek közül 9 a ballagó, és szeptemberben 20-as létszámmal számolnak. Három évvel ezelőtt még három csoport működött ebben az intézményben, a csökkenő gyermeklétszám miatt mára két osztály maradt. A támogatóknak köszönhetően nemrégiben új, fából készült lengőhintával, filagóriával gyarapodott az óvoda játszótere, kis halastó, sőt közlekedési pálya is található az udvaron. Ádámka Mária igazgatónő arról is beszámolt, hogy gyakran járnak a gyerekekkel az erdőbe, és szeptembertől sóbarlangot készülnek nyitni az óvodában. Nagy súlyt fektetnek a hagyományőrzésre, az óvodások nagy sikerrel mutatták be a Szentpéteri lakodalmast.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?