Ritkábban járnak a szemeteskocsik

Kassa. Az utóbbi napokban szinte állandóan csörög a telefon a városi hivatal építésügyi és környezetvédelmi osztályán.

Kassa. Az utóbbi napokban szinte állandóan csörög a telefon a városi hivatal építésügyi és környezetvédelmi osztályán. A lakótelepeken élők azt kifogásolják, hogy a háztartási hulladékot a megszokottál ritkábban szállítják el, a teli konténerek a nyári melegben kellemetlen bűzt árasztanak, és az újabb szemeteszacskók gyakran már csak a konténer mellé férnek.

Alžbeta Slavkovskától, a hivatal illetékes osztályvezetőjétől megtudtuk, az eddigi heti háromszori alkalom helyett ezentúl csupán kétszer ürítik a konténereket. „Nem pusztán nyári intézkedésről van szó, mint például a közlekedési vállalatnál, ahol a szünidő ideje alatt ritkítják a járatokat. Ez a döntés a teljes körű takarékossági program részét képezi, és többhetes terepszemle eredménye. Ez év áprilisában a hulladékelszállításért felelős Kosit vállalattal közösen figyeltük az egyes konténerek kihasználtságát a Dargói Hősök-lakótelepen, és azt vettük észre, a hét közepéig ezek többnyire félig üresek. A kiürítésért és a szemét elszállításáért a város konténerenként előre megszabott összeget fizet a Kosit vállalatnak – az adott konténer kihasználtságától függetlenül. Azaz: nem éri meg nekünk kiüríttetni a félig üres konténereket” – magyarázta az osztályvezető.

Arra a kérdésre, hogy a többi lakótelepen is végeztek-e terepszemlét, vagy általánosításhoz folyamodtak, Slavkovská azt válaszolta, a lakótelepeken élők „szemetelési szokásai” nagyjából mindenütt egyformák, és csak ritkán fordulhat elő, hogy a hulladék napokig bűzlik a teli konténerekben.

Az olasz többségi tulajdonú Kosit vállalat idén márciusban húsz százalékkal emelte árait – 2002 óta először. Szóvivőjüktől megtudtuk, a lakossági bejelentéseket egyenként meg fogják vizsgálni, és azokban a lakótömbökben, ahonnan a legtöbb panasz érkezik, visszatérnek a régi rendszerhez. Fokozott szigorral kívánnak eljárni a szemétdíjat nem fizetők esetében, akiket a városi hivatal nyilvántartása alapján továbbra is igyekeznek kiszűrni. Július végéig 550 ezer korona hátrálékot sikerült bírósági úton behajtaniuk, év végéig ez az összeg várhatóan megduplázódik.

A vonatkozó törvény, illetve az azt pontosító városi rendelet értelmében a kiskerttulajdonosok és a hétvégi házak tulajdonosai külön elbírálás alá esnek, mivel ők nem tartózkodnak egész évben ingatlanjaikban. A szemétdíj összege esetükben az elszállítás módja és gyakorisága alapján módosul. A Kassa környéki üdülőövezetekben ez jelenleg háromhetenkénti elszállítást jelent, ám a hatékonysági vizsgálat még várat magára. Annyi bizonyos, hogy a kiszolgált háztartási gépeket, a régi hűtő- és mosógépeket, valamint az építési anyagokat a tulajdonosoknak majd saját költségen kell elszállíttatniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?