Ringató a Mátyusföldön

A foglalkozáson néphagyományokból merített játékokkal, mondókákkal ismerkednek.Galánta/SzencEgyre népszerűbb a fiatal szülők és gyerekeik körében a Cseperedő program.

A foglalkozáson néphagyományokból merített játékokkal, mondókákkal ismerkednek.

Galánta/Szenc

Egyre népszerűbb a fiatal szülők és gyerekeik körében a Cseperedő program. Májusban kezdődött a foglalkozás, melynek, célja országos mama-baba klubhálózat kialakítása.

A Ringató program kidolgozója, Gállné Gróh Ilona vezetésével sajátították el a pedagógusok a módszert és saját településükön tartanak foglalkozásokat. Mára Szlovákiában hetente 16 helyszínen van Ringató foglalkozás. „A mama-baba klubokban találkozhatnak a társadalmi élettől általában időszakosan elszigetelt kismamák. Fontos, hogy értékes tartalommal töltsük meg a találkozásokat, szakmai előadásokat, beszélgetéseket tervezünk az édesanyáknak” – mondta Berky Angelika, a program koordinátora. „A Ringató családi művészeti program, a foglalkozáson néphagyományokból merített játékokkal, mondókákkal, dalokkal ismerkednek meg az anyukák. Mintát adunk a szülőknek arra, miként lehet pici kortól játszani, énekelni gyermekeikkel” – mondta Berky Angelika, aki négy éve vezet foglalkozásokat. A foglalkozásokon bensőséges kapcsolat alakul ki a szülő és a gyerek között, az ölelés, a babusgatás, ringatás erősíti az anya és a gyerek közti bizalmas kapcsolatot.

A Mátyusföldön Pereden, Nagymácsédon, Galántán, Felsőszeliben, Vízkeleten és Szencen várják a szülőket és a kisgyerekeket. A foglalkozások pontos helye és ideje a Ringató honlapján található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?