Pucher bíró berezelt?

A IV. labdarúgóliga nyugat-szlovákiai mezőnyének délkeleti csoportjában fokozódnak az izgalmak. Ez a megállapítás elsősorban az alsóházban tanyázó csapatokra vonatkozik, hiszen a sereghajtó és sokak által már jóelőre a biztos kiesők közé sorolt Felsőszeli mellett még legalább négy csapat helyzete válságos.

A bősi futballpályán szikrázó focicsata zajlott vasárnap délután a hazaiak (fehérben) és a somorjaiak előadásában Örzsik Ödön felvételeEzek közé tartozik az aranyosmaróti ViOn Volkovcéban székelő fakócsapata, mely vasárnap a második helyezett Komáromot győzte le izgalmakban igencsak bővelkedő hajrájának köszönhetően. – Tot büntetőjével jutottunk vezetéshez az első félidőben, ám szünetben fordult a kocka. A hazaiak trénere nem tudta megemészteni az ellenük megítélt 11-est, s az öltözőbe vonuló vezetőbíróval testi kontaktusba került – fogalmazott először kissé óvatosan Anton Littva, a vendégek csapatvezetője. Játékosaink is bizonyítani tudják az esetet, hiszen a mi öltözőnk közvetlenül a játékvezetők öltözője mellett volt. Akár azt is mondhatnám, az edző megtaszította Pucher bírót. Hogy inába szállt-e a bátorsága vagy még valami más is közrejátszhatott a pálfordulásban, nem tudni. Egy biztos, fordulás után inkább a hazaiakat segítette. Két további büntetőt is ítélhetett volna ellenük, Komjáti lerántásáért, Kučera felrúgásáért, ám sípja érthetetlenül néma maradt. A hazaiak legjobbja, Farkaš két standard helyzetből húzott hasznot, a győztes találatot már a hosszabbításban szerezte – sommázta a volkovcei vereség összetevőit informátorunk. Tőle azt is megtudtuk, hogy az aranyosmaróti fakó trénere „civilben” a település polgármestere...A gútaik, ugyan eléggé foghíjas összeállításban, súlyos vereséggel tértek haza Nagyölvedről. Hat darab még a gombócból is soknak tűnik, a Vág-partiak szurkolóit minden bizonnyal sokkolta a virágvasárnapi hidegzuhany Már az első félidőben bebiztosították a három pontot a mezőny rosszabbik felében lehorgonyzott balonyiak. A csilizköziek mezében kiváló teljesítménnyel rukkolt elő kapusuk, Vörös. Felső-szeliben pontosztozkodásra került sor. A mátyusföldiek két meghatározó egyéniségük, Hovorka és a csapatkapitány Flaska nélkül léptek pályára. Érdekességnek számít, hogy a találkozót Dohnanská vezette. Tolmácson biztosan győzött a listavezető Lapás, melynek mezében még mindig nagyon jól mozgott az örökifjú exnyitrai Süttő. A csoport #egeredményesebb góllövője, Rebra – jelenleg már 27 találatnál tart – ezúttal képtelen volt feliratkozni a góllistára. A mocsonoki futballpályán a háromgólos hazai Galo volt leginkább elemében. Rossz passzban van a Somorja. Az STK együttese ezútal Bősön húzta a rövidet – Én elsősorban a pályán szeretnék a klub hasznára lenni, ám a sors úgy hozta, hogy csupán nyáron avatkozhatok majd Szlovákiában játékba – hangzott az új somorjai edzőkettős nemzetközi küzdőtéren is ismerős tagjának, Kiss Bélának a bevezető mondata. – Ideiglenesen most trénerként próbálok a fiúk hasznára lenni. Fiatal kollektívánknak elsősorban a hazai találkozókat kellene megnyernie. Idegenben ugyanis rendkívül megilletődötten játszanak a fiúk. ĺgy volt ez nemrég Felsőszeliben, s legutóbb Bősön is. Nem vitás, megérdemelten nyertek a hazaiak. Visszatérve a mieinkhez, igenis tudnak ők focizni. Több rutinnal felvértezve méltó vetélytársai lehetnénk akár a legerősebb ellenfeleinknek is. Még mindig reális esélyeink vannak a bentmaradásra. De rosszabb esetben sem szabad rezignálnunk. Nyáron meg kell erősíteni a csapatot, komolyan el kell gondolkodni a hogyan továbbról. Ami engem illet, alacsonyabb osztályba való kerülés esetén sem lécelek le, nekem szívügyem a somorjai futball – vallott színt a Tatabánya egykori kiválósága, aki Sánka Lászlóval kettesben irányítja a mentési munkálatokat. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?