Pollák eljárást sürget

Nagymihály (Michalovce) |

<p>Válogatás nélkül ütlegelték egy romatelep lakosait szlovák rendőrök, a biztonsági erők brutális eljárása miatt tizenöt embert kórházba kellett szállítani.</p>

Peter Pollák romaügyi kormánybiztos szombaton úgy nyilatkozott, hogy az államügyészség és a belügyminisztérium is vizsgálatot indít az ügyben. Korábban a kelet-szlovákiai Nagymihályi járásban fekvő Füzesér (Vrbnica) település polgármestere azzal vádolta a biztonsági erőket, hogy csütörtökön egy eljárás közben válogatás nélkül ütlegelték a falu lakóit. 

A polgármester a sajtónak arról számolt be, hogy a kiérkező rendőrök szabályszerűen megrohamozták a romatelepet: bementek házakba és mindenkit megvertek, aki az útjukba került. A falu vezetőjének elmondása szerint amikor a lakosok értesítették a történtekről, és ő felvilágosítást követelt a rendőröktől, rasszista szitokszavakat kapott válaszul. 

A rendőrség egyik szóvivője tagadta a testület ellen felhozott vádakat. Civil szervezetek és szakértők az utóbbi években többször is bírálták a szlovák biztonsági erőket a roma kisebbséghez tartozókkal szembeni erőszakos fellépésük miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?