Pénzért nyújtott élvezet

– Az első randira emlékszem a legszívesebben – ecsetelte a vörös nem titkolt élvezettel. – Egy belvárosi kávézóban találkoztunk. Az életről, egyetemi tanulmányaimról beszélgettünk, egy szó sem esett arról, mi a férfi célja. Aztán taxiba ültünk, és elmentünk egy lakásba. Nem sejtettem, mit kellene tennem, s amikor már-már vetkőztetni kezdtem volna a hapsit, eszembe jutott: igyekezzen, kezdeményezzen ő. Amikor túl voltunk a dolgon, újra taxit hívott. A kollégiumig kísért. A kocsiban átadta a „támogatást”. Kétezer koronát. Azóta mindig ennyit kérek. Ha mosogatással kellene megkeresnem ezt az összeget, egy hétig görnyedhetnék a mosogató fölött. Arra nincs időm, hogy valamelyik nagyáruházban vállaljak éjszakai munkát – nyugtázta.

Sajnos, a szőke szövegét nem értettem jól, de a vörös hajú válaszaiból következtetni lehetett, miről beszélt. – Csak azokkal megyek, akiket az e-mail alapján érdekesnek, szimpatikusnak találok. Havonta kétszer vagy – ha valamilyen cuccot nagyon akarok, akkor kivételesen – háromszor randizok pénzért. A szüleimtől havi négyezer koronát kapok. Jól tudod, ez mire elég.

A szöszi megint mondott valamit, arckifejezéséből kiolvastam a kérdést: nem félsz? – Nem, egyáltalán. Vagyis egy kicsit. De csak attól, hogy mégsem fogok az illetőnek tetszeni, akkor feleselgesen készülődtem. És ugrik a pénz. Lehet, hogy szerencsém volt, mindig rém kedves pasikkal jöttem össze. Akik kezdettől tudták, kétezret fizetnek szolgáltatásaimért. Tapasztalnom kellett viszont, sokuknál nem a szex a legfontosabb, hanem a simogatás, a beszélgetés. Figyelmes és kedves vagyok velük, eljátszom, mintha szeretném őket. Ők hálásak ezért. Sohasem éreztették, hogy túlfizettek volna.

Néhány nappal később egy összejövetelen közreadtam a hallottakat. Mi felnőttek csak csóváltuk a fejünket, a barátaim egyetemista gyerekei viszont jót nevettek „tudatlanságunkon”. – Az effajta mellékkereset itt sem újdonság. Mit gondoltok, miért ülnek a lányok órákat az internet-kávéházakban? – kérdezték, s mert a válasszal adósak maradtunk, kaján mosollyal folytatták. – Chattelnek. Vagyis ismerkedés céljából pasikkal leveleznek. S ha összejön a dolog, találkoznak és… Ismerek olyat – egy magas, nem túl szép, de jópofa és rémesen okos közgázost – tájékoztatta a többieket a barátnőm fia –, aki nemcsak a pénzért ismerkedik, hanem azért is, mert élvezi a szexet. Okossága viszont elriasztja a hozzá való srácokat, holott rengeteg a haverja. Anyagi javakban sem dúskál, ezért ismerkedik így.

– Ez nem lehet igaz – jelentette ki a barátnőm, és kérdőn nézett a fiatalokra. – Elismerjük, M. esete nem tipikus. Állítólag amikor feljött Pozsonyba egy Isten háta mögötti faluból, és kollégiumot sem kapott, ott akarta hagyni az egyetemet. Persze azonnal akadtak, akik feketén elszállásolták, hiszen nem volt pénze albérletre. Nehezen tűrte, és nagyon megalázónak tartotta a helyzetet, és hiába vállalt többféle munkát, nem volt képes kifizetni a havi 5–6 ezer koronát. Másfél év múlva megköszönte a többiek segítőkészségét, és elköltözött. A lányok elmesélték, miből állja a költségeket. Senki sem akarta elhinni. Nem csoda, hogy tőle akartuk hallani az igazat.

Az interneten keresztül ismerkedik; soha nem cserél fényképet, attól tart, hogy elriasztaná a pasikat. Tudja, amint személyesen találkozik valakivel, azt leveszi a lábáról. Az intelligenciája lenyűgöző – mondta nyomatékkal. Hozzatok össze vele – kértem a fiatalokat.

– Soha nem gondoltam, hogy a testem áruba bocsátása ennyire jövedelmező. Hogy én, a rút kis kacsa megválogathatom, kivel fekszem le. Fiatal, értelmes férfiakkal találkozom, hiszen az idősek nem chattelnek. Az első randevún közlöm velük, egyetemista vagy, szükségem van a pénzre. A pasik veszik a lapot, egyenrangú partnerként kezelnek. Többnyire az egész éjszakát nálam töltik. Mivel szó sincs érzelmi kötődésről, felszabadultak. Élvezik, hogy arról beszélgetünk, amiről ők akarnak. A héten egy matematikussal bonyolult feladatokat oldottunk meg. Hajnalig számoltunk. Teljesen kiakadt azon, hogy nő létemre képes voltam segíteni neki. Élveztem a helyzetet, de a szexet is.

A hogyan tovább kérdés nem lepte meg, kertelés nélkül válaszolt. – Diplomaosztás után külföldre megyek, megnyertem egy pályázatot. Nem lesz nehéz búcsút mondani ennek az életnek. Remélem, egyszer majd találkozom a nagy ővel is. Bár az eltelt évek alatt egyszer-egyszer rajtakaptam magam azon, hogy alkalmi partnerembe akár bele is tudnék szeretni, de visszafogtam magam. Néha azon töprengek, vajon majdani szerelmemmel közöljem-e, hogy egyetemistaként pénzért feküdtem le. Engem a múltam nem frusztrál, szükséges rossznak tartom, abban viszont nem vagyok biztos, hogy van férfi, aki megértené indítékaimat. Bár azzal is érvelhetnék, hogy mindig kettőn áll a vásár. Azt hiszem, mégsem lehetek őszinte. Igaz? – szegezte nekem a kérdést. Válasz helyett csak hebegtem.