Öt év után Komárom lekerülhet a feketelistáról

Komárom |

<div>A város nem pályázhat állami és uniós támogatásra, ennek januárban vége.</div>

Lekerülhet végre a feketelistáról Komárom, miután január elsején hatályba lép az illegális munkáról és foglalkoztatásról szólótörvény módosítása.  A módosítás szerint ezentúl nem számít illegális foglalkoztatásnak, ha a munkáltató hét napon belül bejelenti új alkalmazottját a szociális biztosítóba és ez időn belül nem kezdődik nála ellenőrzés. Eddig a bejelentést azonnali hatállyal meg kellett tenni; Komárom néhány órás csúszás miatt került fel erre a listára.  Az eset még a korábbi polgármester, Anton Marek idejében történt, amikor egy szociális munkásokat foglalkoztató projekt megvalósítása során reggel 8 óra helyett csak délután jelentették be a szociális biztosítóba a dolgozókat. A Nemzeti Munkafelügyelet egy év után végzett ellenőrzést – értesüléseink szerint egy, már a jelenlegi polgármester, Stubendek László idejében elbocsátott hivatali alkalmazott bejelentése nyomán –, és illegális foglalkoztatás miatt feketelistára tette Komáromot. Ennek legsúlyosabb következménye, hogy a város öt évig nem pályázhatott állami vagy uniós forrásokra.  Keszegh Béla alpolgármester tájékoztatása szerint a törvénymódosítás gondol a korábbi, azaz a módosítás hatályba lépése előtti esetekre is. „A módosítás értelmében a városnak kérvényeznie kell a Nemzeti Munkafelügyeletnél, hogy töröljék erről a listáról, a kérvényt már január 2-án, az első munkanapon elküldjük – mondta. – Nagyon várjuk, hogy végre ismét pályázhassunk, több tervezet előkészítése folyik, hogy ha megfelelő kiírást találunk, azonnal be tudjuk nyújtani őket.” Az elmúlt másfél évben kiskapukat kellett keresnie a városnak, például a városi fenntartású szervezeteken, vagy éppen a Pons Danubii EGTC-n keresztül pályázott, amelynek Komárom is tagja.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?