Öt év börtönbüntetés egy román miniszternek

Bukarest |

<p>Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben.</p>

A pénteken közölt ítélet első fokon született, a vádlott fellebbezhet.    A Mediafax hírügynökség szerint Fenechiu benyújtotta lemondását a miniszteri tisztségről, és ideiglenesen Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök fogja irányítani a szaktárcát. Az új tárcavezetőt is a liberális pártnak kell jelölnie.    Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek: 2002 és 2005 között az általa birtokolt vagy vezetett cégek egy állami áramszolgáltató vállalatnak használt transzformátorokat adtak olyan feltételek mellett, mintha újak lettek volna, és ezáltal mintegy 6 millió lej (csaknem 400 millió forint) kár érte az állami vállalatot.    A volt miniszter az említett időszakban Iasi megyei önkormányzati képviselő és parlamenti képviselő volt.    Az ítélet szerint az állami vállalat két volt vezérigazgatóját 6-6 év börtönbüntetésre ítélték, a kereskedelmi igazgatót 7 év szabadságvesztésre.    Fenechiu 2012 decembere óta tölti be a közlekedési miniszteri tisztséget.    Februárban az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatási reformok állapotát értékelő jelentése bírálta a bukaresti kormányt amiatt, hogy több olyan tagja van, akiknek az igazságszolgáltatással gyűlt meg a bajuk. A szóban forgó személyek egyike Fenechiu volt. Victor Ponta miniszterelnök akkor azzal érvelt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és közölte, hogy csak akkor kell távoznia a miniszternek a kormányból, ha elítéli a bíróság. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?