Ősztől kilenc óvoda Dunaszerdahelyen

A járási székhely nevelési intézményeit és a bögellői óvodát mutatjuk be.

Dunaszerdahely: Szeptembertől tizenegy helyett kilenc óvoda működik a városban, a legtöbb szlovák és magyar csoportokkal.

A járási székhely nevelési intézményeit és a bögellői óvodát mutatjuk be.

Dunaszerdahely: Szeptembertől tizenegy helyett kilenc óvoda működik a városban, a legtöbb szlovák és magyar csoportokkal. A Jesenský utcai óvodában vannak kizárólag szlovák nevelési nyelvű osztályok, az Október utcai és Erzsébet téri óvodában pedig csak magyar osztályok.

A képviselő-testület májusi döntése értelmében két óvodát (Neratovice téri és Reptér utcai) szüntettek meg a tízmillió koronával kisebb állami költségvetés, valamint a gyerekek számának folyamatos csökkenése miatt. Az átcsoportosítások során két-két osztály költözött a Halpiac és a Barátság téri óvodákba, egy pedig az Október utcaiba, így minden intézményben 15-26 közötti létszámú csoportokat tudtak kialakítani.

Az új osztálytermekben e hónap végére elkészülnek a szükséges átalakításokkal, a festéssel és a berendezkedéssel. A városban összesen 87 óvónőt foglalkoztatnak; a két említett nevelési intézmény megszüntetésekor egy óvónőt saját kérésére elbocsátottak, egy pedig nyugdíjba vonult. Az előzetes beiratkozás alkalmával szeptembertől 797 gyermeket kívántak óvodába járatni a szüleik. A 2003/2004-es tanévben még negyvenhattal többen, 843-an látogatták az óvodákat. „Félő, hogy még a beíratottnál is kevesebben kezdenek szeptembertől, ugyanis voltak, akik két helyre is jelentkeztek, és biztosan akadnak majd olyanok is, aki az esetleges illetékek miatt nem fogják óvodába járatni a gyermekeiket” – mondta Nagy Éva, az önkormányzat oktatásügyi előadója. Mind a kilenc intézményben folyik angol- vagy németnyelv-oktatás, melyet igény szerint a helyi szabadidőközpont alkalmazottai tartanak játékos formában. (jom)

Bögellő: A családias hangulatú óvodát tíz gyermek látogatja, hárman iskolát kezdenek szeptemberben, helyettük egyelőre csak egy beíratott óvodásuk van. Az állami támogatás csökkenése miatt nem éri meg üzemeltetni az intézményt, így energia- és munkaerő-spórolás miatt valószínűleg szeptembertől csak fél napokra tudják fogadni a gyermekeket. Az önkormányzat mindent megtesz az óvoda helyzetének javítása érdekében, mert sok a munkanélküli szülő, akiknek romlanának az esélyeik az elhelyezkedésre, ha nem működne óvoda a faluban. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?