Az új helembai hídnál ellenőrizte a határt a kormányfő (FOTÓK)

Ódor Lajos

Ellenőrző látogatáson volt szombaton délelőtt Ódor Lajos miniszterelnök a nemrég megnyitott Károly Róbert hídnál Helembán. A magyar–szlovák határszakaszon egyelőre nyugodt a helyzet, de ha szükséges lesz, akkor még több katonát vezényelnek majd ki. Fő a határ menti települések lakosainak biztonságérzete – jelentette ki a kormányfő, aki egyben kategorikusan elutasította, hogy a választási kampányban éljenek vissza egyesek a migrációs helyzettel.

Megerősítettük az itteni járőrszolgálatokat, mert Kassáról, Eperjesről és Zsolnáról is vezényeltek át ide kollégákat. Plusz a katonaságtól is komoly segítséget kaptunk. Mióta gyakoribbak az ellenőrző járőrszolgálatok, azóta Helembánál is javult a helyzet – tudatta a sajtóval a miniszterelnök érkezése előtt Roman Zvoda ezredes, Nyitrai kerületi rendőrfőnök. A Nyitrai kerületben a menekülteket 35 rendőr és 52 katona ellenőrzi, huszonnégy órán keresztül, és azokon a pontokon, ahol a legkritikusabb a helyzet – tette hozzá a kerületi rendőrfőkapitány. Helembán az év elejétől 1946 illegális határátlépést elkövető személy lépte át a határt, az Érsekújvári járásban pedig az év elejétől összesen 3142 illegális határátlépést elkövető személyt regisztráltak. Az ezredes szerint a menekülteket elszállító járművekből is van elég.

A szerb–magyar határ erősítése lenne a legfontosabb Ódor szerint

A legfontosabb, hogy a migráció szempontjából a szlovák–magyar határon nyugalom van, de a legjobb és legeffektívebb dolog az lenne, ha a magyar – szerb határt erősítenék meg, mi ebben természetesen segítünk a magyar kollégáknak. Mert a magyar –szerb határ jóval rövidebb, sőt, sokkal több ott a magyar rendőr, ennek ellenére nem sikerül igazán felfogni a migrációt az EU határainál – jelentette ki mai, helembai sajtótájékoztatóján Ódor Lajos miniszterelnök. A magyar –szlovák határon jelenleg közös járőrözés is folyik, de hermetikusan nem lehet lezárni a határt. Egyrészt, mert a magyar–szlovák szakaszon igen hosszú, a kapacitások végesek. Ráadásul a menekültek az Ipolyon is átjönnek bárhol, ha kicsi a vízállás, és Ipolyságnál is, a zöldhatáron. Ódor miniszterelnök úgy fogalmazott, irtózatos pénzekbe kerülne teljesen lezárni a határt, ráadásul komoly gondokat okoznánk a határon átkelő, ill. a szomszédban dolgozó lakosságnak is. A kormányfő szerint a lényeg, hogy a katonaság és a rendőrség jól működik együtt, incidens egyelőre nem történt a határon és a lakosság biztonságérzetét is erősítik. A miniszterelnök ugyanakkor csalódását fejezte ki, hogy a parlamentben nem sikerült keresztülvinni azt, hogy eltöröljék a kötelező papírozást a határt átlépő menekültekkel. Borzasztó csalódott emiatt, de ő személyesen semmiképp sem hajlandó a migrációból választási témát faragni és az embereket ijesztgetni – mint ahogy az ilyen pártok viselkedését is elutasítja. Ódor szerint a határon élők biztonsága lényeges, de még lényegesebb, hogy érezzék, hogy az állam törődik velük és tájékoztatja is őket.

Galéria

Rosszkor engedték el az embercsempészeket

Az Új Szó kérdésére, miszerint nem merül-e fel a gyanú, hogy az utóbbi hetekben megemelkedett menekültlétszámmal Magyarország bizonyos módon a szlovákiai választásokba avatkozik be, Ódor Lajos úgy válaszolt, nem hiszi, hogy ez tudatos politika lenne a magyar kormány részéről. De annak az időzítése, amikor elengedtek a magyar hatóságok egy csomó embercsempészt, az bizony nem segített Szlovákiának – közölte lapunkkal a miniszterelnök. Ódor ugyanakkor közölte, közel két tucat rendőrt küldtünk mi is a magyar–szerb határra, és megerősítették a közös járőrözést a szlovák–magyar határon is. Ódor Lajos közölte, abban a magyar kormánnyal egyetértenek, hogy az Unió külső határait kell erősíteni és azokra az országokra figyelni, ahonnan az illegális határátlépést elkövető személyek jönnek. A belső menekültek elhelyezése és az ezzel összefüggő intézkedések közt viszont eltérő elképzelések vannak a két ország közt – tette hozzá Ódor, de ezt nem akarta részletezni. Ugyanakkor a miniszterelnök hozzátette: ha a helyzet úgy hozza és megköveteli, akkor még több katonát vetnek be és gyakoribb ellenőrzések lesznek a magyar–szlovák határon. Annak ellenére, hogy például Ipolyságnál több a menekült, mi próbáljuk őket széthúzni a

határon, hogy ne egy helyen alakuljon ki kritikus kapacitáshiány ellenőrzéskor – tette hozzá a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?