Nyugodt mederben zajlik a tesztelés Martoson és Vágfüzesen

Komárom
Martos/Vágfüzes |

Az ebédszünetig mindkét faluban nagyjából 100 fős részvételnél tartanak. Sorok sehol sem alakultak ki, a tesztelő csapatok nyugodtan dolgozhatnak.

Kedélyesen beszélgetés zajlik délelőtt 11 órakor a martosi tesztelőpont előtt. Keszeg Gábor önkormányzati képviselő és egy rendőr fogadja a vizsgálatra érkező helyieket, akik ekkor nagyjából 5-10 percenként érkeznek. Verőfényes napsütésben ragyog minden, így könnyű elviselni a hűvös novemberi időjárást. „Szerencsére jönnek azért az emberek“ – mondja a képviselő, becslésük szerint bő 300 emberre számítanak. Két hete a minisztériumi adatok szerint 568 főn végezték el a gyorsteszteket a martosi szűrőállomáson, közülük 6 személy volt koronavírusos, ami 1,06 %-os fertőzöttségi arányt jelentett. Hozzá kell tenni, az egyik fertőzött nem martosi volt, így ha őt nem számították volna be, a nagyjából 670 fős falunak most nem kellett volna átesni egy újabb tesztelési körön. Akkor a szűrésen résztvevők közül mintegy 120-an nem helyi lakosok voltak. A képviselő és a rendőr úgy gondolják, most sem lesz látványosan kisebb a részvételi arány ami a martosiakat illeti – annak ellenére, hogy a tesztelés most önkéntes alapon működik. Eddig két pozitív esetet szűrtek ki, de közülük csak egyik martosi illetőségű.

Vágfüzes

A bő 500 fős Vágfüzesre átérve még kihaltabb a tesztelőpont környéke, amit a volt községháza épületében hoztak létre. Mindössze a helyszín biztosítására kirendelt rendőr és a parancsnokként jelen levő katona áll kint az épület előtt. Érdeklődésünkre elmondják, délelőtt a leghosszabb sor mindössze három emberből állt, a helyzet nem is lehetne nyugodtabb. Délig majdnem 100-an teszteltették le magukat, közülük egy pozitív esetre derült fény eddig. Közben megérkezik a polgármester, Peter Ilčík is, aki éppen ebédet hoz a mintvételező csapatnak. Kézséggel válaszol a kérdéseinkre, de nem a legjobb hírrel kezdi: „Jönnek az emberek azért is, mert tegnap a nyugdíjasotthonunkban 41 pozitív esetre derült fény antigén tesztek segítségével.“ Ugyanakkor dicséri a mintvételi csapatot, jól össze vannak szokva – mondja. A hivatalos adatok szerint Vágfüzesen az első körben 730-an abszolválták a gyorsteszteket, 13 pozitív esetet azonosítottak, ami 1,78 %-os fertőzöttségi arányt jelentett. Akárcsak azonban Martoson vagy sok más községben, a fertőzöttek közül itt sem volt mindenki helyi lakos, az összes résztvevő fele pedig máshonnan érkezett a községbe az első körre. A polgármester szerint érdemes lett volna ilyen téren felosztani a letesztelt embereket helyiekre s más települések lakosaira, hogy pontosabb képet kapjunk. Ezt ő személy szerint több illetékes szervnek is jelezte. „Nem kommunikálnak velünk annyira, amennyire kellene, sem a községekkel, sem a városokkal“ – sérelmezi, majd hozzáteszi: „Utolsó pillanatban tudjuk meg mi is az információkat. Meg tudunk mi szervezni mindent, csak úgymond, tegyük ki a lapokat az asztalra“. A mostani tesztelés nem jelent akkora terhet anyagiakban a falunak, az első körről is sok segédeszköz maradt, de természetesen bíznak abban, hogy a kiadásaikat mihamarabb megtéríti majd az állam.

A Komáromi járásban összesen 9 faluban zajlik tesztelés. Martos és Vágfüzes mellett még Dunaradvány, Lakszakállas, Szilas, Dunamocs, Bogya, Gellér és Zsemlékes (Lipové) községeknek kell átesniük a tesztelésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?